fromJuci


Raffaello torta

Raffaello torta

Szülinapi kérés volt a raffaello ízvilág, így készítettem el ezt a csodálatos tortát. :) A mascapone selymessége, a pirított kókusz és mandula ötvözete adja meg azt az érzést, amit a falatnyi golyóban érzünk, amikor a szánkba vesszük. Aki kókusz fanatikus, annak muszáj elkészítenie. :)

logo.jpg

Adag

20 cm-es tortaforma, 10 szelet

Hozzávalók a piskótához

  • 4 tojás
  • 200 g cukor
  • 130 ml étolaj
  • 130 ml tej
  • 300 g liszt
  • 12 g sütőpor

Hozzávalók a krémhez

  • 100 g puha vaj
  • 150 g porcukor
  • 500 g mascarpone
  • 120 g pirított kókuszreszelék
  • 40 g pirított, szeletelt mandula

Elkészítése

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét elkezdjük verni és amint picit habos, hozzáadjuk két részletben a cukrot, majd addig verjük, amíg nem csúcsosodik. A tojások sárgáját villával összekeverjük és a fehérjéhez adjuk. Az olajat és a tejet elkeverjük, hozzáöntjük a tojásos masszához, beleszitáljuk a lisztet, sütőport és az egészet egyneműre dolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tortakarikába öntjük és 175 fokon 40-50 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Ha a teteje kezd pirulni, de még nem sült át eléggé, akkor az utolsó 10 percben egy alufóliával takarjuk le és süssük úgy tovább.

A krémhez a puha vajat porcukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk 2-3 részletben a mascarponét. A kókuszreszeléket és a mandulát lepirítjuk. A kókuszt hozzákeverjük a mascarponés krémhez.

A kihűlt piskótánkat 3 részbe vágjuk, betöltjük a krémmel és megszórjuk a pirított mandulával.

Tipp

  • a piskótát megkenhetjük málnavelővel / lekvárral
  • ha több krémet készítünk, akkor csinálhatunk belőle házi raffaello golyókat és díszíthetjük vele a tortánk tetejét

fromjuci_logo_kor.jpg

Raffaello torta Tovább
Nutellás banános sajttorta

Nutellás banános sajttorta

Összedobtam nektek egy olyan brutális sajttortát, aminek minden egyes harapása a mennybe repít titeket, ugyanúgy mint engem és azokat a szerencséseket, akik megkóstolták. :) A nutella és a banán már régóta édestestvér, főleg ha egy lágy mascarpone krémmel párosul, egyszerűen isteni és bizsergető már csak a gondolata is.

Hát itt van, megérkezett, eljött, íme a várva várt sajttorták királya... alul enyhén sós zabkeksz réteg, rajta banánkarikák, nutella, mascarponés banánkrém és még egy nutella réteg, mindez sütis nélkül, csak pihentetéssel jár. Hát íme a recept, amit vétek lenne nem kipróbálni.

sajttorta1.jpg

Adag

22 cm-es tortaforma

Hozzávalók a keksz réteghez

  • 200 g zabkeksz
  • 50 g puha vaj
  • negyed tk só

Hozzávalók a krém réteghez

  • 500 g mascarpone
  • 3 evőkanál tejföl
  • 4+1 db kisebb érett banán
  • 1 cs. hidegen oldódó zselatinfix
  • 400 g nutella

 

Elkészítése

Az alaphoz az összes hozzávalót beletesszük egy aprítóba és addig dolgoztatjuk, amíg tapadós nem lesz a kekszünk. Sütőpapírral bélelt tortaformába egyengetjük és hűtőbe tesszük, amíg a krém elkészül.

A banánt villa segítségével összenyomkodjuk, hozzáforgatjuk a mascarponéhoz, belekeverjük a tejfölt is, majd a hidegen oldódó zselatint.

Jöhet a rétegezés. A kekszre karikázzuk a maradék banánt, rákenünk egy réteg nutellát (kb a felét), arra a banánkrémet. A maradék nutellát felolvasztjuk, ráöntjük a banánkrém tetejére, elegyengetjük és pirított törökmogyoróval vagy mandulával tálaljuk.

3-4 órára hűtőbe tesszük, de jobb ha egy éjszakára, mert úgy jobban összeérnek az ízek.

fromjuci_logo_kor.jpg

 

 

Nutellás banános sajttorta Tovább
Levendulás rozmaringos barackos morzsasüti

Levendulás rozmaringos barackos morzsasüti

Nyár közepe van, érnek a finomabbnál finomabb gyümölcsök, készülnek nálunk a lekvárok és az ilyen isteni desszertek is. Nem titok, hogy a pitefanatizmusomon kívül, imádom a gyümölcsöket, így dobtam össze ezt a roppant gyorsan elkészíthető morzsás sütit, amit kétféle fűszerrel is megspékeltem.

A sárgabarackot bármi mással helyettesíthetitek, vegyíthettek többféle gyümölcsöt is, mindennel pöpec lesz. :)

imgp2328.jpg

Adag

20 cm átmérőjű serpenyő / ennek megfelelő tepsi

Hozzávalók a töltelékhez

  • 500 g magozott sárgabarack
  • 80 g cukor (a gyümölcs érettségétől függ)
  • 1 tk őrölt rozmaring
  • 20 g hántolt mandula

Hozzávalók a morzsához

  • 50 g cukor
  • 25 g zabpehely
  • 25 g liszt
  • 40 g hideg vaj
  • fél tk őrölt rozmaring
  • 1 tk levendulavirág

imgp2330.jpg

Elkészítése

A sárgabarackokat negyedbe vágjuk, a cukorral és a rozmaringgal összeforgatjuk. Serpenyőbe öntjük, tetejét megszórjuk a mandulával.

A morzsához aprítóba tesszük az összes hozzávalót, összezúzzuk és a mandulára morzsoljuk.

180 fokon, alsó-felső programon 25 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor tehetünk hozzá felvert tejszínhabot, vaníliafagyit vagy akár tejfölt is.

fromjuci_logo_kor.jpg

Levendulás rozmaringos barackos morzsasüti Tovább
Gluténmentes narancsos mandulás kiflik

Gluténmentes narancsos mandulás kiflik

A mandulás vaníliás kiflit minden évben elkészítem, de mindig csempészek bele valami kis változtatást. Az idei gluténmentes változatban készült, egy kis naranccsal fűszerezve, így azok is bőven ehetnek belőle karácsonykor, akiknek ilyen fajta allergiájuk van.

img_7892.jpg

Adag

25 db

Hozzávalók

  • 70 vaj
  • 90 g rizsliszt
  • 50 g mandulaliszt
  • 35 g porcukor
  • 1 tojás sárgája
  • fél tk szódabikarbóna
  • fél narancs reszelt héja
  • porcukor a hempergetéshez

Elkészítése

A vajat a rizsliszttel, mandulaliszttel és porcukorral morzsoljuk el, majd adjuk hozzá a többi összetevőt és gyúrjuk tésztává. Csípjünk le a tésztából mindig egy darabot és hengergessük 1 cm átmérőjű rudakká, majd vágjunk le belőle olyan 5-6 cm hosszúságút és hajlítsuk kifli alakúvá. Sorakoztassuk őket sütőpapíros tepsire és 180 fokon légkeveréses sütőben 10-12 perc alatt süssük készre. Amíg még meleg, addig forgassuk porcukorba.

fromjuci_logo_kor.jpg

Gluténmentes narancsos mandulás kiflik Tovább
Nyers vegán avokádó torta (gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)

Nyers vegán avokádó torta (gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)

Ez egy igazán finom, selymes állagú tömény, nyers vegán torta. A hozzávalói nem tartalmaznak sem hozzáadott cukrot, sem fehér lisztet és még laktózmentes, sőt tojásmentes is.

Érdemes kipróbálni mindenkinek, akár tízóraira is fogyaszthatjuk, mert igazán eltelíti a szervezetünket és ebédig tuti nem leszünk éhesek. Nem csak egészséges, de isteni finom is! :)




Adag

22 cm-es tortaforma

Hozzávalók az alaphoz

  • 150 g mandula
  • 105 g kimagozott datolya
  • 1 tk himalája só

Hozzávalók a krémhez

  • 3 érett avokádó
  • 100 g kakaópor
  • 75 g kókuszolaj
  • 150 g nyírfacukor
  • 1 vaníliarúd kikapart magja
  • 1/2 tk himalája só

1. A tortaformánk alját kibéleljük sütőpapírral, az oldalára vagy wax papírt, vagy sütőpapírt teszünk. A mandulát, datolyát és a sót egy késes robotgépbe tesszük és addig daráljuk, amíg egy masszát nem kapunk amit bele tudunk nyomkodni a formánk aljába. Hűtőbe tesszük addig, amíg elkészítjük a krémet.

2. A krémhez az összes alapanyagot egy tálba mérjük, majd turmixgép segítségével egyneműre pürésítjük. A "tésztaalapra" egyengetjük és 2-3 órára hűtőbe tesszük. 

Tipp
  • ha kisebb formában készítjük el, akkor magasabb tortánk lesz


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

Nyers vegán avokádó torta (gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) Tovább
Epres - mandulás mini isler

Epres - mandulás mini isler

És az utolsó tuti befutó az eperlekváros mandulás mini isler. Már korábban láttam Tündérsütinél és már akkor is tetszettek ezek a kis mini apróságok.

Ezelőtt én csak teljes nagyságú mivoltában készítettem el őket, de hát ezek merőben sokkal cukibbak mindennél. :)




Adag

25 db

Hozzávalók
  • 70 g porcukor
  • 200 g liszt
  • 60 g darált mandula
  • fél teáskanál fahéj
  • 140 g vaj
  • 1 tojássárga
  • fehér csokoládé a bevonáshoz
  • eperlekvár a töltéshez

Elkészítése

1. Az összes összetevőt kimérjük egy tálba, majd alapos, gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk. 1 órára hűtőben pihentetjük, majd 4 mm vastagságúra nyújtjuk és kb 5 cm átmérőjű kiszúróval kiszaggatjuk, 180 fokon 12-14 perc alatt készre sütjük.
2. Ha kihűlt, akkor a lekvárt megmelegítjük, betöltjük az islereket, hűtőbe tesszük. A fehér csokoládét megmelegítjük, majd belemártjuk a kis miniket és díszítjük őket.

Forrás

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -
Epres - mandulás mini isler Tovább
Mandulás csokis tésztából 3 féle édesség (csokis perec, marcipános hópehely keksz, szilvalekváros csillagocskák)

Mandulás csokis tésztából 3 féle édesség (csokis perec, marcipános hópehely keksz, szilvalekváros csillagocskák)

Tökéletesre sikerült ez a mandulás fehér csokis tészta, amiből 3 féle édességet készítettem el. A csokis perec fehér csokiba mártva és piros csokoládéval áthúzva igazán karácsonyi hangulatú, míg a marcipánnal díszített hópelyhek is az ünnepi asztal részét képezhetik, nem is beszélve a szilvalekvárral töltött csillagocskákról. :)

Érdemes kipróbálni bármelyik variációt. :)



Adag

  • 15 perec
  • 20 hópehely
  • 10 szilvalekváros csillag


Hozzávalók
  • 310 g liszt
  • 30 g kakaópor
  • 50 g darált mandula
  • 80 g porcukor
  • 220 g vaj
  • 100 g olvasztott fehér csokoládé
  • plusz csoki a mártásokhoz + szilvalekvár




Elkészítése

1. A kakaót a liszttel összekeverjük és hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd tésztát gyúrunk belőle. Hűtőbe tesszük 1-2 órára.

2. A perecekhez olyan 7-8 mm-es rudakat sodrunk és hajtogatva perec formát készítünk. A hópelyhekhez és csillagokhoz kiszúrót használunk, majd 180 fokon készre sütjük őket. Akkor jó, amikor a sütőpapíron arrébb tolva nem tapadnak már le.

3. A pereceket fehér csokiba mártjuk, majd piros csokival (színezet fehér csoki/ szórócukor) díszítjük. A hópelyhekhez ugyanazzal a kiszúróval marcipánt is készítünk, majd lekvárral a kekszre tapasztjuk. A csillagocskákat megtöltjük szilvalekvárral és bevonjuk csokival.



forrás

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -


Mandulás csokis tésztából 3 féle édesség (csokis perec, marcipános hópehely keksz, szilvalekváros csillagocskák) Tovább
Kakaós keksz rumos aszalt szilvás marcipános töltelékkel

Kakaós keksz rumos aszalt szilvás marcipános töltelékkel

Na hát...ide is eljutottam, a cukrász iskolámnak is mindjárt vége. Szerintem 2 éve nem gondoltam volna, hogy én valaha is ezzel szeretnék foglalkozni, de azóta ezzel kelek és ezzel fekszem. Hihetetlen módon imádom és a szenvedélyemmé vált, bár szerintem ezt a pályát máshogy nem is lehetne csinálni. :)

Nagyon sok idő, tanulás és kitartás van még előttem, de remélem, hogy a vágyaim és álmaim valóra fognak válni! Azt mondják, hogy kellő kitartással, akarattal és szorgalommal bármi kivitelezhető! :)

Ami miatt ezeket írom, vagyis inkább aki miatt ő a legelső cukrász tanárom, akit én nagyon megkedveltem és sokat köszönhetek neki. Hihetetlenül szerény, kedves és nagy tudású embert ismerhettem meg a személyében. Sose fogom elfelejteni azt, amit tőle tanultam és neki köszönhetem úgymond az első lépéseket.

Ezért készítettem neki pár apróságot. Úgy gondoltam, hogy saját készítésű ajándékokkal fogom meglepni, mert az mégis személyesebb. :) Készült egy doboz - szalvéta technikával - benne mivel mással, mint fromJucis csodakekszekkel és egy kép rólunk, amint a tankonyhában állunk! :)
A képet köszönöm Tündérsütinek! :)

Ja igen, a sütiről elfelejtettem mondani, hogy nagyon finom, omlós a vajnak köszönhetően és a benne lévő töltelékkel pedig még csodásabb! :) Szerintem! :D


Adag

25 db

Hozzávalók a tésztához
  • 100 g liszt
  • 35 g mandula
  • 15 g kakaó
  • fél tk. só
  • 35 g porcukor
  • 1 csapott tk. sütőpor
  • 100 g vaj
  • 1 tojássárga

Hozzávalók a töltelékhez

  • 100 g marcipán
  • 5-6 szem aszalt szilva
  • rum




Elkészítése

1. Először a rumba tegyük bele az aszalt szilvát, hogy picit magába szívja az alkoholt. Készítsük el a tésztát. A vaj és a tojássárga kivételével mindent öntsünk egy tálba, keverjük össze és morzsoljuk el a vajjal, majd adjuk hozzá a tojás sárgáját. Tegyük 1 órára hűtőbe.

2. Ha kész a szilva, akkor vágjuk apró kis darabokra és gyúrjuk össze a marcipánnal, majd azt is rakjuk a hűtőbe.

3. A tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki olyan 3 mm vastagságúra, majd szaggassunk belőle köröket. Ha ezzel megvagyunk, akkor vegyük elő a marcipánt és tépkedjünk belőle kis darabokat, amiket rárakunk egy körre, majd egy másik körrel betapasztjuk. Szóval két tésztakör közé jön majd a töltelék. Csináljuk így meg az összeset, majd a széleit kicsit nyomkodjuk össze, villával mintázzuk és sütőpapíros lemezen 175 fokon süssük készre... 8-12 perc alatt megsül.

Tipp

  • ha nem áll össze a tésztánk, akkor rakjunk hozzá még lisztet + kakaót
  • a töltelék lehet csoki vagy lekvár is akár
  • mintázóval is nyomhatunk rá mintákat
  • nem muszáj kör alakúra szaggatni, téglalapokat is vághatunk ki belőle kés segítségével
  • ha hurkapálcát szúrunk bele, akkor keksznyalókánk is lehet (gyerekeknek ez külön öröm)
forrás: Limara


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -
Kakaós keksz rumos aszalt szilvás marcipános töltelékkel Tovább
Macaron - végre sikerült! :)

Macaron - végre sikerült! :)



A macaron elkészítése nem nehéz, hogyha megvan hozzá a tökéletes recept és a segítség. Én már háromszor próbálkoztam vele otthon, persze sikertelenül. Anyáék elkeseredettségemet látva beírattak egy kurzusra. Sok helyen tartanak már workshopokat, így még vacciláltam, hogy melyik legyen a számomra legmegfelelőbb, mígnem a bloggertalálkozón személyesen is megismerhettem Zsuzsit, aki pont volt már egy macaron kurzuson és lelkesen mesélte, hogy mennyire jó és hasznos volt. Így én is beiratkoztam a Desszert.Neked macaron tanfolyamára. Izgatottan vártam már a nagy napot. A Desszert.Nekedet két rettentően kedves cukrász álmodta meg: Beatrix és Péter. 

Korponai Péter, én & a macaronjaim, Borszéki-Ékes Beatrix

Az igazat megvallva, amióta létezik a Desszert.Neked, azóta figyelem őket. Rettentően megfogott a sütemények letisztultsága, a francia stílus, a kreativitás és az, hogy minőségi alapanyagokkal dolgoznak. Úgy gondolom, hogy egy finom desszert elérése érdekében fontos az alapanyag, mert ettől lesz igazán mennyei egy sütemény, mint egy falat mennyország. Péternek a tányérdesszertjeiről pedig már korábban is olvastam és valami szenzációs, ahogyan kiötleteli, majd megvalósítja azokat a dolgokat, amik ott legbelül megfogalmazódnak benne, és ami tulajdonképpen ő maga. :) 

citrom & bazsalikom - 3. helyezett a macaron versenyen a Desszert.Neked által

Most pedig jöjjön az élménybeszámolóm. A kurzust imádtam, még mindig a hatása alatt vagyok. Sok kis apró technikát, praktikát mutattak nekünk, mikre figyeljünk oda, mik lehetnek a buktatók. A macaront minden egyes lépésnél képes az ember elrontani. El se tudom mondani mekkora öröm töltött el, amikor láttam, hogy a makijaimnak lettek talpacskái. :) Most már semmi nem állhat az utamba, hogy elkészítsem otthon is a saját kis desszertjeimet és kísérletezzek kedvemre. Beszereztem már a maghőmérőt is, ami egy fontos eszköz a macaron elkészítésénél. YES! :D 


Mindenkinek bátran merem ajánlani nem csak ezt, hanem a többi kurzusukat is. 
A tanfolyam alatt megkóstolhattunk pár macaront is. A kedvencem a passion fruitos lett. :)

Föntről lefelé: citrom & bazsalikon, kecskesajt & feketeribizli, passion fruit

Két doboznyi macaront sikerült haza vinnem, amiket én készítettem el. Van köztük sóskaramellás, tonkababos-csokis, málnás-csokis, feketeribizlis, fahéjas, körtés-gyömbéres, ananászos-gyömbéres, passion fruitos. Remélem nem hagytam ki mást! :) Természetesen nem faltam fel az egészet, a fontos emberek úgyis kapnak belőle! :D Szóval nem én eszem meg, hanem elosztogatom nagyon, de nagyon büszkén másoknak, hogy ők is betekintést nyerjenek ebbe az apró falatka kis világba! :))

És akkor következzenek az én macaronjaim! :))))




Köszönöm a lehetőséget és az élményt! :)

- fromJuci -
Macaron - végre sikerült! :) Tovább
Mézgrillázs bonbon

Mézgrillázs bonbon

Elérkezett az utolsó óránk az iskolában, mostantól már csak gyakorolni fogunk. Utolsó óránkon a bonbonokat vettük és én a mézgrillázs bonbont készítettem el. Ez egy nagyon finom apró édesség. Az elején kicsit nehéz megküzdeni vele a tömörsége miatt, de utána a hatalmába kerít és nem lehet abbahagyni. Mindenfélét lehet belepakolni, amit szeretünk. Cukrozott gyümölcsöket, narancshéjat, magvakat, mazsolát... bármit, amit szeretünk és megkívánunk. Íme hát a recept! :)
 

 

Adag:
 
20 db
 
Hozzávalók:
 
  • 100 g cukor
  • 100 g méz
  • 100 g dió
  • 50 g mandula
  • 50 g pisztácia
  • 50 h mogyoró
  • 70 g mazsola
  • 30 g koktélcseresznye
 
  • 200 g étcsokoládé
 
Elkészítése:
 
1. A magvakat daraboljuk durvára, majd pirítsuk meg és a koktélcseresznyét is vágjuk fel.
 
2. A cukrot tegyük egy lábasba és olvasszuk fel (dobos cukor). Ha felolvadt, keverjük hozzá a mézet. Ezután vegyük le a tűzről és öntsük bele az összes hozzávalót, majd keverjük el jól.
 
3. Rakjuk egy szilikonos sütőpapírra és egyengessük el úgy, hogy téglalap formánk legyen, majd nyújtsuk 20-25 mm vastagságúra és hűtsük ki.
 
4. Ha kihűlt egy kés segítségével daraboljuk 20 egyenlő kockára.
 
5. Csokoládénkat vízgőz fölött olvasszuk meg, (temperáljuk - de ez nem szükséges, aki nem tudja) és mártsuk bele a bonbonokat úgy, hogy a teteje kilátszódjon, de a többi oldal fedve legyen.
 
6. Ezeket a csokival bevont bonbonokat rakjuk sütőpapírra amíg meg nem szárad, majd tálaljuk.
 
Jó étvágyat hozzá! :)
 
- fromJuci -
Mézgrillázs bonbon Tovább
süti beállítások módosítása