fromJuci


Almatorta - az ikeás reprodukálása

Almatorta - az ikeás reprodukálása

Végre megérkezett a várva várt almatorta receptje.

Imádom az almás sütiket, főleg ha ilyen bőséges benne a töltelék. Nagyon megszerettem ezt a tortát, mert az almapürének köszönhetően igazán gyümölcsös és krémes lett. Ez a süti teljes mértékben az őszt szimbolizálja mind ízében, mind illatában.

Ha szeretnétek egy jó almás desszertet enni bármikor, akkor ez a süti legyen az, amit elkészítetek otthon, ebben aztán nem fogtok csalódni! :)

almatorta.jpg

Adag

18 cm-es tortaforma

Hozzávalók a tésztához

  • 300 g liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1/4 tk só
  • 120 g vaj
  • 70 g cukor
  • 2 tojás

Hozzávalók a töltelékhez

  • 500 g pucolt, kockákra vágott alma
  • 100 g cukor
  • 1 tk fahéj
  • 1 evőkanál citromlé
  • 30 g vaj
  • 30 g liszt
  • 2 dl víz
  • 2 csapott ev búzadara

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojás

Elkészítése

A vajat a liszttel, sütőporral, sóval elmorzsoljuk, majd gyors mozdulatokkal a cukorral és a tojással összegyúrjuk. Folpack-ba csomagoljuk és hűtőbe tesszük amíg elkészítjük a tölteléket.

Az almákat felkockázzuk, összeforgatjuk a cukorral, fahéjjal, citromlével és kiveszünk belőle egy marékkal. A maradékot vajon összepároljuk, amikor megpuhult, akkor turmixgéppel pürésítjük. A lisztet csomómentesre keverjük a vízzel, hozzáadjuk a pürés almához, belekanalazzuk a búzadarát és sűrűre főzzük (kicsit pudingosabb állagot kell kapnunk). Levesszük a tűzről és a félretett almát hozzákeverjük.

A tészta 1/3-át félretesszük, a maradékot lisztezett felületen kinyújtjuk és a vajazott, lisztezett formába egyengetjük úgy, hogy az oldalán teljesen felérjen a tészta, majd az alját megszurkáljuk villával. beleöntjük a tölteléket, a maradék tésztából csíkokat vágunk, ráhelyezzük az almás réteg tetejére, ráhajtjuk az oldalsó tésztaperemet, lenyomkodjuk villával, tojással megkenjük és 180 fokon , alsó-felső programon kb 40 perc alatt készre sütjük. Várjuk meg míg kihűl, akkor szebben tudjuk majd szeletelni.

fromjuci_logo_kor.jpg

Almatorta - az ikeás reprodukálása Tovább
Étcsokoládés, sütőtökös szendvics keksz, fahéjas mascarpone krémmel

Étcsokoládés, sütőtökös szendvics keksz, fahéjas mascarpone krémmel

Ezt a sütimet nem csak az ősz ihlette, hanem a Starbucksban kapható Pumpkin spice latte is. :)

Imádom a fahéjat, a sütőtököt az étcsokit és a mascarponét, ezért ebben a kis szendvicsben minden összetevő megtalálható.

A tészta rész kellően fűszeres és puha, amit egy lágy, könnyű fahéjas mascarpone krém tölt meg.

Ez a kis keksz mindenképpen legyen velünk, hogyha őszi piknikre készülünk. :)

nevtelen.jpg

Adag

kb 12 keksz szendvics

Hozzávalók a tésztához

  • 200 g sült sütőtök
  • 100 ml étolaj
  • 200 g cukor
  • 2 tojás
  • 0,5 tk só
  • 0,5 tk őrölt gyömbér
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 csapott tk szódabikarbóna
  • 1 csapott tk sütőpor
  • 250 g liszt
  • 100 g étcsokoládé csepp (vagy durvára vágott táblás csoki)

Hozzávalók a krémhez

  • 250 g mascarpone
  • 30 g porcukor
  • 1,5 tk fahéj

nevtelen11.jpg

Elkészítése

A sült sütőtököt, étolajat, cukrot, tojást, fűszereket kézi habverővel összekeverjük, hozzászitáljuk a szódabikarbónát, sütőport, lisztet és jól elkeverjük. Hozzáadjuk az étcsokoládé cseppet és kicsit hagyjuk, hogy stabilizálódjon (kb 10 perc). Sütőpapíros tepsire evőkanállal egyenlő mennyiségű korongokat teszünk, amik kb 4-5 cm átmérőjűek (meg fognak nőni, úgyhogy hagyjunk helyet közöttük, egy sorba olyan 4 kekszet tegyünk). 165 fokon légkeveréses programon 10-13 percig süssük, akkor jó hogyha a széle elkezd jobban barnulni.

A krémhez a hozzávalókat keverjük össze, töltsünk meg vele 1-1 kekszet.

Tipp

  • ha letapadna a keksz, akkor egy kés segítségével emeljük le a sütőpapírról
  • ha elcsomagolnánk a kekszeket, akkor tegyünk közé papírt, mert annyira pihe-puha a tészta része, hogy összetapadhat

fromjuci_logo_kor.jpg

Étcsokoládés, sütőtökös szendvics keksz, fahéjas mascarpone krémmel Tovább
Fahéjas étcsokoládés szilvás pite

Fahéjas étcsokoládés szilvás pite

Szeretem az ősz illatát, színeit és gyümölcseit.
A kertünkbe is beköszöntött, így a legjobb dolog ami a kékszilvánkkal történhetett, hogy belesütöttem egy őszi pitébe, megspékelem egy kis fahéjjal és étcsokival. 
A tészta omlós, a töltelék pedig szaftos telis-tele friss gyümölccsel, egyszerűen imádom.

 

imgp3393.jpg

Adag

24 cm-es piteforma

Hozzávalók a tésztához

  • 150 g hideg vaj
  • 250 g liszt
  • 40 g cukor
  • hideg víz (amennyit a tészta felvesz)

Hozzávalók a töltelékhez

  • 600 g kékszilva
  • 60 g cukor (a gyümölcs édességétől függ)
  • 1 csapott tk őrölt fahéj
  • 50 g étcsokoládé pasztilla ( vagy durván felaprított)

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál tej
  • cukor

Elkészítése

A tésztához a hideg, kockára vágott vajat összemorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot és majd a vízzel tésztává gyúrjuk. Lisztezett felületen kinyújtjuk, beleegyengetjük a piteformába. Kibéleljük a tésztát alufóliával és nehezéket teszünk rá (bab, lencse, stb.), 180 fokos légkeveréses sütőben “vakon” sütjük 10 percig,  majd az alufólia és nehezék nélkül további 10 percig.

A töltelékhez a szilvát félbevágjuk, kimagozzuk. Hozzáadjuk a cukrot, az őrölt fahéjat és serpenyőben addig melegítjük, amíg a cukor elolvad. A tölteléket beleöntjük a kisült pitetésztába, elegyengetjük és megszórjuk az étcsokoládéval. A maradék tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, csíkokat vágunk belőle és feldíszítjük a pite tetejét. Tojássárgás tejjel lekenjünk, megszórjuk cukorral és 180 fokon, légkeveréses sütőben kb 25 percig sütjük.

fromjuci_logo_kor.jpg

Fahéjas étcsokoládés szilvás pite Tovább
Gyömbéres, körtés, sós karamellás galette

Gyömbéres, körtés, sós karamellás galette

Végre-végre megjelentek az őszi gyümölcsök is amikből kitűnő pitéket lehet készíteni. A telkünkön iszonyú finom, zamatos körték értek csak azért, hogy én sütit süssek belőlük.

El is készült az egyik őszi specialitásom a gyömbéres, fahéjas, körtés, sós karamellás galettém. Ez a pite nem csak azért jó, mert pikk-pakk elkészül, de annyira szaftos, addiktív, kívül roppan, belül lágy, selymes és olyan sok mindenféle jóval pakoltam meg, hogy vétek lenne kihagyni!!

imgp3364.jpg

Adag

8 személyre

Hozzávalók a tésztához

  • 200 g liszt
  • 50 g cukor
  • 100 g hideg, kockázott vaj
  • hideg víz, annyi amennyit felvesz a tészta

Hozzávalók a töltelékhez

  • 3 körte
  • 50 g cukor (a gyümölcs édességétől függ)
  • 10 g liszt
  • 2 tk citromlé
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 1/2 tk őrölt gyömbér
  • sós karamella
  • pörkölt, sós földimogyoró

Hozzávalók a sós karamellhez

  • 200 g cukor
  • 200 g habtejszín (állati)
  • 40 g vaj
  • só (ízlés szerint, kóstolgatni szoktam)

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojás
  • barna vagy kristálycukor

Elkészítése

A karamellt előző nap is akár elkészíthetjük. Én mindig többet szoktam, mert sok sütihez fel tudom használni vagy banánt tunkolok bele, az a legjobb dolog ami történhet egy sós karamellel. :)
A cukrot nagy falú lábasban olvasszuk meg, nem kell kevergetni, inkább ütögetni kell a fakanállal, amíg el nem kezd olvadni. Amikor már aranybarna, vagy egy kicsit sötétebb, vegyük le a tűzről és apránként adjuk hozzá a tejszínt (vigyázzunk, mert fel fog futni az egész, ezért kell hozzá a nagy falú edény), majd ha elkavartuk, akkor a vajat is, végül ízesítsük meg a sóval. Hagyjuk kihűlni, be fog sűrűsödni, majd egy kis edénybe betehetjük a hűtőbe is.

A tésztához a lisztet, cukrot, hideg vajat egy tálba tesszük és ujjbegyeinkkel összemorzsoljuk, hozzáadunk annyi hideg vizet, hogy gyúrható tésztát kapjunk és összedolgozzuk. Folpackba csomagoljuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.

A körtéket félbevágjuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk. Megszórjuk a cukorral, fahéjjal, gyömbérrel, liszttel,  lelocsoljuk a citromlével, összeforgatjuk.

A tésztát 2-3 mm vastagságúra, kör alakúra nyújtjuk. Én két sütőpapír között szoktam, így az alsón rajta is maradhat és nem kell átpakolni. Hagyunk a tésztánk szélén egy 5 cm-es sávot, ahova semmit nem teszünk, a közepét pedig megkenjünk sós karamellával. Rápakoljuk a körtecikkeket, ráhatjuk a tészta oldalát, rálocsolunk a körtékre még egy kis karamellt, rádobálunk bár durvára vágott pirított földimogyorót. A tészta szélét megkenjük tojással és rászórjuk a cukrot. 180 fokon légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, hogyha a tészta kissé megpirult.

fromjuci_logo_kor.jpg

Gyömbéres, körtés, sós karamellás galette Tovább
Fahéjas epres banános dutch baby avagy palacsinta sütőben

Fahéjas epres banános dutch baby avagy palacsinta sütőben

A picaon mászkálva gyönyörű eprekre bukkantam és mivel már betette lábát az eperszezon, gondoltam veszek fél kilónyit. Az egyik felét azonnal megettem a másikhoz pedig készítettem egy nagyon finom reggelit, ami nem más mint egy sütőben sült palacsinta.
Számomra a banán, az eper és az étcsokoládé a legeslegjobb triumvirátust alkotja, így nem is volt kérdés, hogy milyen ízvilágú legyen a dutch babym.
Próbáljátok ki, reggelire kitűnő választás, főleg, hogy jön a gyümölcs szezon és finomabbnál finomabbakkal meg tudjátok pakolni. :)

imgp2134.jpg

Adag

20 cm átmérőjű serpenyő

Hozzávalók

  • 20 g vaj
  • 150 ml tej
  • 3 tojás
  • 100 g liszt
  • 50 g cukor
  • 1 tk fahéj
  • 1 csipet só
  • 1 banán
  • 250 g eper
  • 3 kocka étcsokoládé

 imgp2136.jpg

Elkészítése

A vajat beletesszük a serpenyőbe és alacsony hőmérsékleten megolvasztjuk. A tejet és a tojást villával összekavarjuk. A lisztet a cukorral, a fahéjjal és a sóval egy edénybe tesszük, összekeverjük, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a tejes folyadékot és csomómentesre dolgozzuk.
Az olvasztott vajra ráöntjük a palacsinta tésztát és 180 fokos légkeveréses sütőbe tesszük, 20 perc alatt készre sütjük. Ne ijedjünk meg, hogyha feljön a palacsinta széle, ne nyissuk rá a sütőt. Amikor kivesszük, akkor össze fog húzódni.
Az epret és a banánt daraboljuk fel, szórjuk a dutch babynk közepére és csurgassuk meg olvasztott csokival.

Tipp

  • bármilyen más gyümölccsel kipróbálhatjuk
  • a gyümölcsöt a tésztával együtt is süthetjük

 fromjuci_logo_kor.jpg

Fahéjas epres banános dutch baby avagy palacsinta sütőben Tovább
Isteni finom foszlós, kakaós kalács

Isteni finom foszlós, kakaós kalács

Egyre jobban szeretek a kelt tésztákkal foglalkozni. Most éppen kalács formában.

Ez a kakaós kalács kívül ropogós, belül pedig istenien foszlós. Ez AZ a pékárú, ami nem maradhat le az asztalunkról.
Szerintem annyira be fog jönni annak, aki elkészíti, hogy soha többé nem szeretne ezután boltit vásárolni.

husveti_kalacs.jpg

Adag

950 grammos, 27x13-as kenyérsütő forma

Hozzávalók a tésztához

  • 25 g friss élesztő
  • 100 ml tej
  • 250 ml tejszín
  • 1 tojás
  • fél tk só
  • 70 g cukor
  • 500 g liszt
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • 1 citrom reszelt héja
  • 30 g kakaópor + meleg víz

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojássárgája
  • 1 ev tej

imgp2147.jpg

Elkészítése

50 ml tejet langyosra melegítünk, beleteszünk 1 teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, a tetejét meghintjük egy kis liszttel és meleg helyen felfuttatjuk.
Közben a keverőtálba kimérjük a sót, cukrot,lisztet, fahéjat, gyömbért, a citrom reszelt héjat és hozzáöntjük a felfutott élesztőt, kicsit eldolgozzuk a dagasztókarral, hozzáöntjük a tojást. Folytonos keverés mellett, kis sugárban hozzáadagoljuk a maradék tejet és tejszínt, majd 10 percig dagasztjuk. 
Két részre osztjuk, az egyik felét visszatesszük a dagasztótálba. A kakaóport annyi meleg vízzel kikeverjük, amennyitől krémes állagot kap, hozzáadjuk a tésztához és további 5 percig dagasztjuk így. Mindkét tésztát külön tálba tesszük és duplájára kelesztjük (kb 1 óra). 
A megkelt tésztákat 4 részre osztjuk és mindegyiket téglalap alakúra nyújtjuk, lehetőleg ugyanakkorákra. Egy fehérre teszünk egy kakaósat és feltekerjük, majd ugyanígy járunk el a többivel is, így 4 rudat kell kapnunk. 
Sütőpapírral kibélelt kenyérsütő formába tesszük egymás mellé és fél óráig kelesztjük. A tetejét lekenjük tojássárgás tejjel, 180 fokon légkeveréses sütőben kb 30-35 perc alatt készre sütjük. Fontos, hogy az első 10 perc után letakarjuk a tetejét alufóliával, különben megéghet.

Tipp

  • ha sima kalácsot szeretnénk, akkor nyugodtan elhagyhatjuk a kakaós részt
  • formázhatjuk a tésztánkat úgy is, hogy kinyújtjuk a fehéret egy nagy téglalappá, a kakaósat is, feltekerjük mint a bejglit és így tesszük a formába
  • gazdagíthatjuk mazsolával vagy aszalt gyümölccsel

fromjuci_logo_kor.jpg

 

 

Isteni finom foszlós, kakaós kalács Tovább
Nutellás banános muffin

Nutellás banános muffin

Hát ki ne szeretné a nutellát, na meg a banánt?! Én ezt a kettő isteni párost egy irtó egyszerű desszertben ötvöztem nektek és megalkottam a nutellás banános muffint.

Ez az az igazi villantós süti, amivel mindenkit le fogtok venni a lábáról és majd könyörögnek a receptért, miközben dicsőítik a neveteket. Az elkészítési ideje pedig nem több, mint 30 perc! 

Próbáljátok ki ti is és számoljatok be róla, hogy hogyan arattátok le a babérokat! :)

img_0663.jpg

Adag

12 db

Hozzávalók

  • 50 ml napraforgó olaj
  • 100 g kristálycukor
  • 2 tojás
  • 50 g méz
  • 2 érett banán
  • 250 g finomliszt
  • fél tk szódabikarbóna
  • 2 tk sütőpor
  • 1 tk fahéj
  • 2 csipet só
  • 100 ml tej
  • 1/2 marék durvára vágott törökmogyoró (elhagyható)
  • 400 g nutella

Elkészítés

Először egy sütőpapíros tálcára pakoljunk 12 nutella gömböt egy evőkanál segítségével és amíg elkészítjük a tésztát, addig tegyük be a fagyasztóba kicsit megdermedni.

Az olajat a cukorral, tojással és a mézzel robotgéppel habosítsuk ki. A banánokat egy villa segítségével pürésítsük, majd gyors mozdulatokkal kavarjuk hozzá az olajos masszához. Ezek után a száraz hozzávalókat (szódabikarbóna, sütőpor, fahéj, só) adjuk a banános egyvelegünkhöz, öntsük hozzá a tejet és keverjük egyneműre az egészet.

A tésztánkat helyezzük rétegesen muffin kapszlikkal bélelt 12 darabos muffin formába úgy, hogy alulra kerül egy evőkanál banános tészta, rá 1 nutella gömb, arra még 1,5 evőkanálnyi tészta, a tetejét pedig koronázzuk meg durvára vágott törökmogyoróval.

Az így létrejött eszméletlenül finom muffinjainkat 180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben süssük arany barnára kb 20-25 perc alatt. Akkor jó, hogyha a tetejét megnyomva visszaemelkedik és nem ad ki kissé recsegős hangot. 

fromjuci_logo_kor.jpg

Nutellás banános muffin Tovább
Kávés narancsos kakaós kiflik

Kávés narancsos kakaós kiflik

Imádom a kis aprósütiket és már évek óta meg szerettem volna csinálni ezt a kávés variációt. Végre ennek is eljött az ideje. Igazán omlós és a kávé íz pont annyira dominál benne, amennyire kell, a naranccsal pedig kiegészítik egymást.

Kiváló választás lehet a többi süti mellé karácsonykor! :)

img_7890.jpg

 

Adag

30 db

Hozzávalók

  • 75 g liszt
  • 50 g szobahőmérsékletű vaj
  • 20 g porcukor
  • 1 tojássárgája
  • 1 púpos evőkanál kakaópor
  • 2 g instant kávé
  • fél narancs reszelt héja
  • 1/4 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/4 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 csipet só
  • 25 g fehér csokoládé

Elkészítése

A lisztet a vajjal és a porcukorral morzsoljuk össze, adjuk hozzá a többi összetevőt is ( a fehér csoki kivételével) és gyúrjunk belőle tésztát. Tegyük hűtőbe fél órára.

A kivett tésztából csípjünk le mindig egy darabot és formázzuk kb 1 cm-es hengerré, majd vágjunk le belőle 5-6 cm-es rudakat és hajlítsuk kifli alakúra. Sorakoztassuk fel őket sütőpapíros tepsire és légkeveréses sütőben 180 fokon 10 perc alatt süssük őket készre.

Ha kihűltek, akkor olvasszuk meg mikróban a fehér csokoládét és gyors mozdulatokkal díszítsük meg vele a kifliket. Én ehhez egy celofánzacskót használtam, aminek kivágtam a csücskét, de egy evőkanál segítségével is kivitelezhető. 

forrás

fromjuci_logo_kor.jpg

 

Kávés narancsos kakaós kiflik Tovább
Sütőtökös süti fehér csokival leöntve, vörösáfonyával felturbózva

Sütőtökös süti fehér csokival leöntve, vörösáfonyával felturbózva

Az ősz arra van, hogy sok sütőtökös desszertet készítsünk, ezért sütöttem nektek egy pofon egyszerű vörösáfonyás, sütőtökös fehér csokival leöntött süteményt.

Ezt a fajta zöldséget nagyon szeretem beletenni a desszertekbe, mert nem csak az íze nagyon finom, de puha textúrát is kölcsönöz az édességünknek.

Ez a sütőtökös kenyér pedig reggelinek is kiváló választás egy bögre kávé / tea és lekvárok kíséretében.
Ne legyetek hát restek, süssétek meg minél előbb és próbáljátok ki ti is! :).

 

imgp1794.JPG

 

Adag

28x11 cm-es kenyérforma

Hozzávalók kuglófhoz

  • 220 g olaj
  • 300 g cukor
  • 4 tojás
  • 450 g sütőtökpüré*
  • 300 g liszt
  • 2 tk sütőpor
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk fahéj
  • 1 tk gyömbér
  • 100 g aszalt vörösáfonya

 Hozzávalók a mázhoz

  • 100 g fehér csoki
  • 20 g vaj

 
Elkészítés

1. A formánk belsejét vajazzuk, majd béleljük ki sütőpapírral és a sütőt kapcsoljuk 180 fokra.

2. A cukrot az olajjal és a tojással kézi robotgép segítségével keverjük össze, adjuk hozzá a sütőtökpürét, a       fűszereket, majd mixeljük össze őket.
Miután kész, adjuk hozzá a lisztet, a sütőport, szódabikarbónát és a vörösáfonyát is, keverjük egyneműre az egészet, majd öntsük bele a formánkba és süssük kb 50-60 percig.
Tűpróba segítségével ellenőrizzük, hogy megsült-e.

3. A mázhoz tegyük egy lábasba a fehér csokoládét, vajat és alacsony lángon olvasszuk össze őket, majd öntsük a kihűlt sütink tetejére és díszítsük pár aszalt vörösáfonya szemmel.

*sütőtökpüré: a sütőtökünket vágjuk fel, magozzuk ki, tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe és 180 fokos sütőben süssük puhára (kb 40-45 perc). Ha megsült, akkor távolítsuk el a héjától és turmixgéppel pürésítsük.

Tipp

  • gazdagíthatjuk durvára vágott étcsokoládéval
  • a vörösáfonya helyett rakhatunk bele mazsolát vagy bármilyen más aszalt gyümölcsöt
  • a fehércsoki helyett étcsokoládéval is leönthetjük
  • kuglófként is megsüthetjük, ez esetben a formánkat vajazzuk és lisztezzük ki

 

fromjuci_logo_kor.jpg

 

Sütőtökös süti fehér csokival leöntve, vörösáfonyával felturbózva Tovább
Igazán őszies sütőtökös sajttorta

Igazán őszies sütőtökös sajttorta

Egy igazán izgalmas sajttortát hoztam nektek, nem meglepő, hogy a sütőtök most ebben a sütiben debütál.

Ez egy isteni desszert, melynek a rétegei teljes mértékben kiegészítik egymást.
A gyömbéres keksz fűszeres ízvilága, a sütőtökös krémsajtos réteg könnyedsége és a tejföl fanyarsága együttesen egy ütős és könnyen elkészíthető desszertet varázsol az asztalunkra.

Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni! :)

14522241_1057683881017958_1403208266_o.jpg

 Adag

21 cm-es tortaforma
(10 szeletes)

 Hozzávalók az alaphoz

  • 100 g gyömbéres keksz (PEPPARKAKOR, ikea)
  • 1 púpozott teáskanálnyi vaj

 Hozzávalók a krémhez

  • 500 g philadelphia krémsajt
  • 300 g sütőtök püré
  • 3 tojás
  • 150 g barnacukor
  • fél narancs reszelt héja és leve
  • fél teáskanálnyi őrölt fahéj
  • fél teáskanálnyi őrölt gyömbér
  • fél teáskanálnyi őrölt szerecsendió
  • fél teáskanálnyi őrölt szegfűszeg
  • 2 csipet só

 Hozzávalók a tetejéhez

  • 200 g tejföl
  • 50 g porcukor

 Elkészítése

  1. A sütőtököt megsütjük, kimérünk belőle 300 grammot és turmixgéppel pürésítjük. Az alaphoz a kekszet a vajjal egy aprítógép segítségével összedaráljuk, majd a sütőpapírral kibélelt formánk aljába nyomkodjuk egy evőkanál segítségével és mélyhűtőbe tesszük, amíg a krémünk el nem készül.

  2. A krémsajtot a cukorral és a fűszerekkel a legkisebb fokozaton kikeverjük, majd egyenként hozzáadagoljuk a tojásokat, végül a sütőtök pürét és a kekszes alapunkra öntjük.

  3. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, majd levesszük a fokozatot és 160 fokon további 20-25 percig. Akkor jó, hogyha a közepe kicsit remeg, de nem folyós. Amikor elkészült, akkor a tetejére a porcukorral kikevert tejfölt ráöntjük, kicsit elsimítjuk, majd további 10 percig sütjük így. Miután kivettük a sütőből, megvárjuk míg kihűl.

Tipp

  • akkor a legfinomabb, hogyha csak másnap vágjuk meg, persze ezt ki bírná ki?! :D
  • a tejfölt pótolhatjuk krémsajttal is, ám ezt nem muszáj rásütni, csak a kihűlt sajttortánkra szépen elsimítani
  • a gyömbéres/ mézeskalács keksszel pikánsabb lesz a desszertünk, de helyettesíthetjük bármilyen mással is
  • ha nincs otthon ennyiféle fűszerünk, akkor kicserélhetjük 1,5 teáskanálnyi mézeskalács fűszerkeverékkel

fromjuci_logo_kor.jpg

Igazán őszies sütőtökös sajttorta Tovább
süti beállítások módosítása