fromJuci


Túrós pogácsa napraforgómaggal

Túrós pogácsa napraforgómaggal

Egy igazán finom pogácsa recept minden háztartásba kell, így az enyémből sem hiányozhatott. Szeretem, ha a pogácsák valamilyen maggal (tök-,napraforgó-,szezámmag) párosulnak, sokkal pikánsabbá varázsolják az ízvilágát.

Ez a sós apróság a tejfölnek és a túrónak na meg a vajnak köszönhetően isteni puha és több napig az is marad, bár nem hiszem hogy maradna belőle akár egy szem is.

Személyes kedvencem lett, szóval aki teheti mindenképpen próbálja ki. :)

pogacsa.jpg

fotó: Csigó Zita

Adag

45 db, 5 cm átmérőjű szaggatóval

Hozzávalók a tésztához

  • 25 g friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 200 g puha vaj
  • 250 g túró
  • 1 tojás
  • 600 g liszt
  • 100 ml tejföl
  • 1 evőkanál só

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál tej
  • hántolt napraforgómag

2017_09_07_001915_1.jpg

fotó: Csigó Zita

Elkészítése

A tejet langyosra melegítjük, beleteszünk 1 tk cukrot, a friss élesztőt pedig a kezünkkel belemorzsoljuk, majd a tetejére lisztet hintünk és hagyjuk, amíg felfut. 

Egy tálba kimérjük a puha vajat, túrót, tejfölt, tojást, sót és egy villa segítségével összedolgozzuk, majd szétnyomkodjuk a rögöket (bár vehetünk egyből krémes állagú túrót is és így megússzuk ezt a műveletet). Hozzáadjuk a lisztet, végül a felfuttatott élesztőt, összegyúrjuk, majd tiszta konyharuhával letakarva fél órát kelesztjük.

A tésztánkat lisztezett felületen 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, középen húzunk egy képzeletbeli csíkot és odahajtjuk az egyik szélét a tésztának, majd a másikat és összezárjuk úgy, mint egy könyvet, elfordítjuk 90 fokkal, ismét kinyújtjuk, majd ugyanezt a műveletet még kétszer elvégezzük. A legvégén 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk és a szaggatóval köröket formázunk belőle. A tetejét megkenjük a tojássárgájával kikevert tejjel, megszórjuk napraforgómaggal és 180 fokon légkeveréses programon 20-25 percig sütjük, addig amíg arany barnára nem pirul a pogácsa teteje.

fromjuci_logo_kor.jpg

Túrós pogácsa napraforgómaggal Tovább
Isteni finom foszlós, kakaós kalács

Isteni finom foszlós, kakaós kalács

Egyre jobban szeretek a kelt tésztákkal foglalkozni. Most éppen kalács formában.

Ez a kakaós kalács kívül ropogós, belül pedig istenien foszlós. Ez AZ a pékárú, ami nem maradhat le az asztalunkról.
Szerintem annyira be fog jönni annak, aki elkészíti, hogy soha többé nem szeretne ezután boltit vásárolni.

husveti_kalacs.jpg

Adag

950 grammos, 27x13-as kenyérsütő forma

Hozzávalók a tésztához

  • 25 g friss élesztő
  • 100 ml tej
  • 250 ml tejszín
  • 1 tojás
  • fél tk só
  • 70 g cukor
  • 500 g liszt
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • 1 citrom reszelt héja
  • 30 g kakaópor + meleg víz

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojássárgája
  • 1 ev tej

imgp2147.jpg

Elkészítése

50 ml tejet langyosra melegítünk, beleteszünk 1 teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, a tetejét meghintjük egy kis liszttel és meleg helyen felfuttatjuk.
Közben a keverőtálba kimérjük a sót, cukrot,lisztet, fahéjat, gyömbért, a citrom reszelt héjat és hozzáöntjük a felfutott élesztőt, kicsit eldolgozzuk a dagasztókarral, hozzáöntjük a tojást. Folytonos keverés mellett, kis sugárban hozzáadagoljuk a maradék tejet és tejszínt, majd 10 percig dagasztjuk. 
Két részre osztjuk, az egyik felét visszatesszük a dagasztótálba. A kakaóport annyi meleg vízzel kikeverjük, amennyitől krémes állagot kap, hozzáadjuk a tésztához és további 5 percig dagasztjuk így. Mindkét tésztát külön tálba tesszük és duplájára kelesztjük (kb 1 óra). 
A megkelt tésztákat 4 részre osztjuk és mindegyiket téglalap alakúra nyújtjuk, lehetőleg ugyanakkorákra. Egy fehérre teszünk egy kakaósat és feltekerjük, majd ugyanígy járunk el a többivel is, így 4 rudat kell kapnunk. 
Sütőpapírral kibélelt kenyérsütő formába tesszük egymás mellé és fél óráig kelesztjük. A tetejét lekenjük tojássárgás tejjel, 180 fokon légkeveréses sütőben kb 30-35 perc alatt készre sütjük. Fontos, hogy az első 10 perc után letakarjuk a tetejét alufóliával, különben megéghet.

Tipp

  • ha sima kalácsot szeretnénk, akkor nyugodtan elhagyhatjuk a kakaós részt
  • formázhatjuk a tésztánkat úgy is, hogy kinyújtjuk a fehéret egy nagy téglalappá, a kakaósat is, feltekerjük mint a bejglit és így tesszük a formába
  • gazdagíthatjuk mazsolával vagy aszalt gyümölccsel

fromjuci_logo_kor.jpg

 

 

Isteni finom foszlós, kakaós kalács Tovább
Isteni finom kakaós csigák

Isteni finom kakaós csigák

Kiskoromban mindig nagyon sok kakaós csigát ettem, aztán egy idő után leszoktam róla, mert mindegyik túl száraz volt, semmi ragacsos töltelék.
Na de MOST megmutatom nektek, hogyan készül az igazán ropogós, ragacsos, vajas, ultra kakaós istenien finom házi kakaós csiga.
Igaz, sok ideig tart az elkészítése, de az első harapás után, majd tudni fogjátok, hogy érdemes volt megdolgozni ezért az ízélményért. 

img_97841.jpg

fotó: Fördős Peti 

Adag

15 db

Hozzávalók a vajas részhez

540 g vaj
120 g liszt

Hozzávalók az előtészta részhez

1080 g liszt
120 g porcukor
60 g vaj
60 g friss élesztő
6 dl tej
3 tojássárgája
20 g só

Hozzávalók a töltelékhez

350 g cukor
100 g kakaópor

Elkészítése

1. Először készítsük el a vajas részt. A szobahőmérsékletű vajat gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a liszttel, majd téglalap alakot formázva belőle csomagoljuk folpack-ba és tegyük be a hűtőbe.

2. Következzen az előtészta rész. A hideg tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, tegyük félre és közben mérjük ki a többi hozzávalót. Alulra kerüljön a só, tojássárga, utána a vaj, porcukor, liszt és végül öntsük a tetejére az élesztős tejes részt is, majd dagasztó karral addig gyúrjuk a tésztánkat, amíg el nem válik az edényünk falától. Ha elkészült, akkor vegyük ki, vágjunk rá egy keresztet, takarjuk le folpack-kal és pihentessük fél óráig. 

3. Most pedig egyesítsük a kettő részt. A tésztánkat nyújtsuk ki úgy, hogy tulajdonképpen 4 kis fülecskét nyújtunk és a tészta közepe vastagabb marad, ide tesszük majd a lisztes vajat, amit előzőleg elkészítettünk. Ha ráillesztettük, akkor ráhatjuk a füleket és határozott mozdulatokkal a sarkok felé sodrófa segítségével odaütögetjük a vajat, belenyújtjuk a tésztába, ügyelve a téglalap alakra.

4. Most pedig jönnek a hajtogatások. Figyeljünk arra, hogy a rétegek között söpörjük ki a lisztet. Összességében leírom, milyen hajtogatásokat kell véghez vinnünk, majd utána csatolok egy képet is róla.
Szimpla hajtogatás - 30 perc hűtő folpack-ban
90 fokkal elfordít - kinyújt
Dupla hajtogatás - 1 órára hűtő folpack-ban
90 fokkal elfordít - kinyújt
Dupla hajtogatás - 30 perc hűtő folpack-ban
90 fokkal elfordít - kinyújt és jöhet is a töltelék belehelyezése. 


elesztos-vajasteszta.pngA rajzon az elsőnél a szimpla, a másodiknál a dupla hajtogatást mutatja.


5. Az egész tésztánkat lekenjük vékonyan olajjal, úgy hogy az utolsó másfél centinél nem kenjük be. A kakaót a cukorral alaposan kikeverjük, majd rászórjuk egyenletesen a tésztánkra és a kezünkkel elsimítjuk. A tésztánál, ahol kezdjük a betekerést, ott a két csücsköt kicsit behajtjuk, majd szorosan elkezdjük tekerni a tésztánkat, és úgy tesszük le a munkafelületre, hogy az alsó hajtáscsík az lefele legyen. Egy recés késsel vágjunk le 1,5 cm vastag csigákat, majd sütőpapírral bélelt tepsire tegyük és a csiga utolsó kis tésztarészét, ami fityeg, azt hatjuk be a csigánk alá. Ha felszeleteltük a gigantikusan nagy isteni kakaós csiga rudunkat, akkor 210 fokos gőzös sütőben (ha nincs ilyen funkciónk, akkor vagy öntsünk a sütő aljába vizet gyors mozdulatokkal, majd zárjuk be az ajtaját vagy egy edénybe tegyünk vizet és azt rakjuk be alulra) süssük 15 percig az egyik oldalon, majd fordítsuk meg a tepsinket és 4 percig süssük tovább. Amikor elkészült és a közepe kicsit kijött, akkor egy kanál segítségével nyomogassuk vissza őket. Ha kihűlt, akkor porcukorral tálaljuk. 

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

Isteni finom kakaós csigák Tovább
Túrós pogácsa, az a bizonyos 25-ös számú

Túrós pogácsa, az a bizonyos 25-ös számú

Biánál már sokszor láttam, hogy süt pogácsát és mindig áradozott róla, hogy milyen klassz. A virtuális szülinapomra is készített és személyesen hozott belőle nekem kóstolót. Nagyon fincsi. Végre egy pogácsa, ami puha marad és roppant egyszerű az elkészítése. Itthon kipróbáltam, anyáék is megkóstolták és nekik is nagyon ízlett. Ami szerintem még jobban emeli ennek az egyszerű sós sütinek a fényétm hogy nem kell bele se sütőpor, se szódabikarbóna, Mindenféleképpen vajjal készítsük el, mert úgy lesz igazán finom. :) A 25-ös szám pedig arra utal, hogy majdnem mindenből 25 dkg kell bele, még a sütési ideje is ennyi. :)


Adag:

2 és fél gáztepsinyi 
(én egyfalatosra szaggattam őket)

Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg vaj
25 dkg túró
1 tojás
só (közben kóstolgassuk a tésztánkat)

Tojás a kenéshez


Elkészítése:

1. Az összes hozzávalót összegyúrjuk és pár órára hűtőbe tesszük. Nyugodtan egy egész éjjelre is berakhatjuk, majd másnap kivesszük és 15 percig hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy kicsit megpuhuljon.

2. Lisztezett deszkán 7 mm vastagságúra nyújtjuk, szaggasuk, majd rakjuk rá a sütőpapíros tepsire és kenjünk meg a tetejüket tojással, 180 fokon 25 percig süssük.

3. Figyelem! Alapból süssünk kétszer ennyi adagot, mert vészesen fogy! :D 



Jó étvágyat! :)

-fromJuci-

Túrós pogácsa, az a bizonyos 25-ös számú Tovább
Túrós táska blundel tésztából

Túrós táska blundel tésztából

Mostanában elkezdtem gyakorolni a cuki suliban tanultakat több-kevesebb sikerrel... inkább kevesebbel! :D Azt hittem, hogy a leveles tészta és én, jó barátok leszünk. Hát az az egy hamar kiderült, hogy nem kér a kis kedves barátságomból. Nem adja könnyen ezt! :D Múlt héten a sajtos masnit próbáltam, ami katasztrófális lett, úgyhogy jegelem a témát. :) A túrós táskám sikerült, de azért még van mit finomítani rajta. Például azt, hogy ne csak kettő maradjon táska formájú! :D

Itt van egy szuper videó ami a tészta készítésének folyamatát megmutatja!


Adag:

10 db

Hozzávalók a zsiradékos részhez:

180 g margarin
40 g liszt

Hozzávalók azz előtésztához:

360 g liszt
40 g porcukor
20 g margarin
2 dl tej
20 g élesztő (nem a por)
1 tojássárga
8 g só

Hozzávalók a töltelékhez:

350 g túró
100 g cukor
30 g búzadara
10 g van. cukor
1 citrom reszelt héja
1 tojássárga
20 g mazsola

Tojás a lekenéshez


Elkészítése:

1. A hideg tejbe belekeverjük az élesztőt, majd úgy hagyjuk. Elkészítjük a zsiradékos részt. A margarint a liszttel gyors mozdulatokkal egyneműsítjük és simára nyomkodjuk. Téglatestet formázunk belőle és a hűtőbe tesszük,h kicsit megdermedjen.

2. Most jön az előtészta. Dagasztógépbe  tesszük a tejes élesztőt, a cukrot, lisztet, tojássárgát, maradék margarint, sót és elkészítjük a tésztát. Addig dagasztjuk, amíg el nem válik a gép falától és levegős nem lesz. H elkészült, akkor kivesszük, vágunk rá egy keresztet, majd letakarjuk folpackkal és pihentetjük 30 percig.

3. Most jön a kettő rész egyesítése. Az előtésztánál nyújtunk 4 fület, úgy hogy a tészta közepe vastag maradjon, ide rakjuk a margarint, majd a 4 kis fület ráhajtuk. Ezután kicsit a sarkok felé ütögetjük a margarint a nyújtófa segítségével, majd belenyújtjuk a tésztánkba, ügyelve a téglalap alakra. 

4. Ha kész a kinyújtott tészta, akkor végzünk egy szimpla hajtást rá ( a lisztet ajánlatos kisöpörni, hogy jól tapadjon egymára a tésztánk hajtogatás közben), majd elfordítjuk 90 fokban, kinyújtjuk és teszünk rá egy dupla hajtást, rárakjuk a folpackot és berakjuk a hűtőbe minimum 1 órára.

5. Miután kivettük, rakunk rá egy dupla hajtást, majd ismét 30 percig pihentetjük ismét hűtőben, letakarva. Eközben elkészítjük a tölteléket.

6. A töltelék hozzávalóját berakjuk egy edénybe és kézzel összegyúrjuk. Fontos,h ne keverjük,mert ez egy gyúrt töltelék lesz. Ha keverjük akkor a cukor hatására a túró más állagot fog képviselni.

7. A tésztánkat kinyújtjuk 3-5 mm vastagságúra és 11x11 vagy 12x12-es kockákra daraboljuk őket. Mindegyik közepébe rakunk 35-40 g-nyi tölteléket. A négyzetek kis csücskeit tojással kenjük meg, Ez fontos a tapadás szempontjából.

8. A 4 sarkot hajtsuk egymásra (egymással szemközti sarkokat), de a 4-et egészen a másik oldaláig, majd a négyzetünk közepére gyakoroljunk nyomást. Tegyük sütőpapíros tepsire őket, pihentessük 15-20 percet, majd kenjük le mindegyiket tojással.

9. Gőzös sütőben (a sütő aljába rakjunk egy vízzel teli fazekat), először 210 fokon süssük, majd amikor a tetejük kezd pirulni akkor vegyük le a sütőnket 170 fokra. Ha kicsit hűlt, szórjuk meg porcukorral.



Jó étvágyat hozzá! :)

-fromJuci-

Túrós táska blundel tésztából Tovább
Pozsonyi kifli

Pozsonyi kifli

Nem szoktam Pozsonyi kiflit enni, azt hittem, hogy nem is szeretem, amíg a suliban, egyik gyakorlaton ezt készítettük el. Kellemesen csalódtam. Nagyon finom, puha, teli töltelékkel. Karácsonykor bejgli helyett ilyen kis kifliket fogok gyártani... diósat, mákosat és gesztenyéset! Próbáljátok ki ti is! Kicsit szöszmötölősebb, mint a bejgli, mert itt egyenként kell sodorni, de szerintem élvezetesebb kis kifliket enni mint egy csík bejglit. Jó... kicsit a bejgli ellen vagyok, mert már nagyon unom! :))))


Adag:

12 db

Hozzávalók a tésztához:


200 g finomliszt
80 g vaj
20 g porcukor
60 g tej
4 g élesztő
1 tojás
4 g só



Hozzávalók a töltelékhez:


150 g darált dió
110 g cukor
30 g darált keksz
80 g víz
1 csomag vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja

tojás a kenéshez




Elkészítése:

1. Először a tésztát készítjük el. Az élesztőt hideg vízben feloldjuk, közben a lisztet a porcukorral és a vajjal összemorzsoljuk.

2. Krátert készítünk, majd a közepébe beleöntjük az élesztős tejet és a tojást, a külsejéhez a sót, majd gyorsan összegyúrjuk és 20-25 percig hűtőben pihentetjük.

3. Közben elkészítjük a tölteléket. A vizet a cukorral egy lábasban felforraljuk, majd ráöntjük a száraz alapanyagokra ( dió, cukor, keksz, vaníliás cukor), összekeverjük és belereszeljük a citrom héját.

4. A tésztát kivesszük, majd 30 grammos golyókra osztjuk szét. A tölteléket is ugyanígy kimérjük.

5. A kis golyókat lisztezetlen! felületen ovális alakúra nyújtuk, majd a kis töltelékeket hengerezzük és a közepébe illesztjük, sodorjuk őket és kifli alakúra formázzuk.

6. Linkelek nektek egy kis videót, ahol a mérést és a formázást láthatjátok (2:33 perctől) itt!

7. A diós kiflit patkó, a mákosat pedig ácskapocs alakúra formázzuk, így könnyen meg tudjuk majd különböztetni őket egymástól.

8. Most pedig jön a lekenés. Először a tojás sárgájával kenjük le a kis kifliket, majd hűtőben addig pihentetjük, amíg nem fog ragadni a teteje. Ezután jön a második lekenés, amikor tojásfehérjével kenünk, ezt pedig szobahőmérsékleten szárítjuk meg, majd 180 fokon készre sütjük!



Jó étvágyat hozzá! :)


Pozsonyi kifli Tovább
süti beállítások módosítása