fromJuci


Fenséges, 3 napig tartó puhaság túrós pogácsa formájában

Fenséges, 3 napig tartó puhaság túrós pogácsa formájában

Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne imádná a pogácsát. :)
Ha egy igazán jó sós sütit akartok enni akkor irány a konyha és izzítsátok a sütőtöket, mert elhoztam nektek a világ legkirályabb pogácsáját. Istenien finom, puha túrós-sajtos, az egyik kedvencem.
A túrónak köszönhetően pedig még napokig puha lesz, bár frissen fogyasztva a legfinomabb.

imgp2019.jpg

Adag

55 db
5 cm átmérőjű szaggatóval

Hozzávalók a tésztához

  • 30 g friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 600 g liszt
  • 300 g túró
  • 1 dl tejföl
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál só
  • 250 g vaj

Hozzávalók a pogácsa tetejéhez

  • 1 tojássárga
  • 1 evőkanál tej
  • 150-200 g reszelt sajt

Elkészítése

A tejet melegítsük langyosra, tegyünk bele 1 tk cukrot, a friss élesztőt pedig a kezünkkel oszlassuk el benne, majd a tetejére szórjunk egy kis lisztet és hagyjuk, amíg felfut. 

A vajat olvasszuk meg és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. Egy tálba mérjük ki a túrót, tejfölt, tojást, sót és egy villa segítségével dolgozzuk össze, majd nyomkodjuk szét a rögöket (bár vehetünk egyből krémes állagú túrót is és így megússzuk ezt a műveletet). Adjuk hozzá az olvasztott vajat, a lisztet, végül a felfuttatott élesztőt, gyúrjuk össze, majd tiszta konyharuhával letakarva kelesszük fél órát.

A tésztánkat lisztezett felületen nyújtsuk 1,5 cm vastagságúra, középen húzzunk egy képzeletbeli csíkot és hajtsuk oda az egyik szélét a tésztának, majd a másikat és zárjuk össze úgy mint egy könyvet, fordítsuk el 90 fokkal, nyújtsuk ki és ismételjük ezt meg még kétszer, majd nyújtsuk ismét 1,5 cm vastagra és most már szaggathatjuk is. A hajtogatások között, most nem kell pihentetést végezni. Szaggassuk ki, kenjünk meg a tetejét a tojássárgájával kikevert tejjel, szórjuk meg a reszelt sajttal és 180 fokos alul-felül melegítéses sütőben süssük 20-25 percig, addig amíg arany barnára nem pirul a pogácsa teteje.

fromjuci_logo_kor.jpg

 

 

 

Fenséges, 3 napig tartó puhaság túrós pogácsa formájában Tovább
Körözöttes sajttekercs

Körözöttes sajttekercs

Nem tudom ki ismeri közületek a sajttekercset, de remélem, hogy minél többen! Ha pedig még nem ismernétek, akkor azonnal el fogjátok készíteni, mert hihetetlenül finom és egyszerű.

Anyukámtól tanultam, ő mindig húsvétra készíti el és reggelinél tálalja.
Vendégvárónak is kitűnően alkalmas. :)




Hozzávalók

  • 400 g trappista sajt
  • 400 g túró
  • 1 fej lila hagyma / újhagyma 
  • bors
  • pirospaprika
  • tejföl


Elkészítése

1. Egy fazékban forraljunk vizet, zárjuk el alatta a lángot, majd tegyük bele a sajtot és annyi percig hagyjuk benne, amennyi dkg-os a sajtunk (jelen esetben 40 perc).

2. Készítsük el a körözöttet. Vágjuk fel a hagymát kis darabokra, a tejfölt keverjük ki a túróval és ízesítsük meg a fűszerekkel.

3. Amikor letelt az időnk, nyújtsuk ki a sajtot deszkánkon (úgy mintha tésztát nyújtanánk), kenjük el benne a körözöttet és tekerjük fel úgy, mintha bejgli lenne. Csomagoljuk folpackba, tegyük hűtőbe pár órára, majd vágjunk belőle ujjnyi vastag szeleteket.

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -


Körözöttes sajttekercs Tovább
Túrós pogácsa

Túrós pogácsa

Kevésszer sütök sósat, de az újévi fogadalmaimba az is beletartozik, hogy változtatni fogok ezen a tényálláson. :) Ez a túrós pogácsa nagyon finom és még harmadnap is puha. A vendégeknek akár előző nap is elkészíthetjük.

Nem kell megijedni attól, hogy hajtogatni kell, hiszen ha otthon vagyunk, akkor közben amíg pihen a tészta, bármi más munkát el tudunk végezni. :)




Adag

80 db (4cm-es karika szaggatóval)

Hozzávalók

  • 500 g liszt
  • 250 g túró
  • 125 g vaj
  • 1 tojás
  • 15 g friss élesztő
  • 1 evőkanál só
  • 200 ml tejfől

Elkészítése

1. A tejfölt mikróban langyosra melegítjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Amíg dolgozik az élesztő, addig kimérjük a többi hozzávalót.

2. A robotgép tégelyébe alulra tesszük a vajat, sót, tojást, túrót, lisztet, végül ráöntjük az élesztőt és a dagasztó karral jól összedolgozzuk. 

3. Ha kivettük még gyúrjuk össze, majd nyújtsuk ujjnyi vastagságúra és most következik a hajtogatás. Elég kétszer hajtogatni és pihentetni, majd nyújtsuk ki ismét és szaggassuk ki a tésztát. Kenjük le tojással (tojássárga + tej), szórjuk meg sajttal, majd 180 fokon süssük aranybarnára.




Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

Túrós pogácsa Tovább
Sajtos-mustáros melegszendvics

Sajtos-mustáros melegszendvics

Ágiiiiii Kicsi Világánál amikor megláttam ezt a melegszendvicset, tudtam, hogy el fogom készíteni. Ma éppen nem volt itthon semmi felvágott, de minden más igen, így sorra is került.

Nagyon finom és egyszerű reggeli, de vacsorára is tudom ajánlani egy finom bor társaságában. :)




Adag

9 db

Hozzávalók

  • 9 db szendvicskenyér (én magvasat használtam)
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál mustár
  • 180 g reszelt sajt
  • két csipetke só
  • vaj


Elkészítése

A mustárt a tojással, reszelt sajttal és sóval elkeverjük. A kenyerek egyik oldalát megkenjük vajjal, majd azzal lefele rakjuk az alufóliával kibélelt tepsibe, a másik oldalát kenjük meg az elkészített feltéttel és tegyük 200 fokos előre melegített sütőbe, majd süssük aranybarnára. Tálaljuk  valami finom zöldséggel. :)

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

Sajtos-mustáros melegszendvics Tovább
Sajtos-tejfölös-hagymás pogácsa

Sajtos-tejfölös-hagymás pogácsa

A 18. blogkóstoló háziasszonya most Vöröskaktusz, aki a blogok közül Rendes csajokat sorsolta nekem. :) Mivel elég sokszor édeset sütök, ezért úgy gondoltam most választok egy sósat. Egy medvehagymás pogácsát szemeltem ki, ám mivel most nincs idénye ennek a zöld növénynek, így átváltottam lila hagymára, amit nem is bántam meg, mivel nagyon finom édeskés ízt kölcsönöz a pogácsának itt-ott előbukkanva. :)

Vöröskaktusznak köszönöm szépen a játékot, Rendes csajoknak pedig a receptet! :)


Adag

3 tepsinyi

Hozzávalók
  • 500 g liszt
  • 150 g vaj
  • 100 g reszelt sajt
  • 300 ml tejföl
  • 1 tojás
  • 1 cs. szárított élesztő
  • 1 nagyobb fej apróra vágott lila hagyma

Elkészítése

1. A lisztet az élesztővel elkeverjük, majd a vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és egyneműre dolgozzuk. Az így keletkezett tésztát 1 óráig pihentetjük.

2. Ha már kipihente magát, akkor lisztezett nyújtódeszkán átgyúrjuk ismét, majd nyújtjuk és szimpla hajtást teszünk rá, pihentetjük fél órát. Elfordítjuk a kis tésztánkat, kinyújtjuk, rakunk rá egy dupla hajtást, majd pihentetjük ismét fél órát és megint kinyújtjuk, szimpla hajtás, pihentetés, aztán végre véglegesen kinyújtjuk minimum 1 cm vastagságúra. A hajtogatáshoz ITT találtok segítséget. :)

3. A nyújtás után szaggatjuk, majd a sütőpapírra tesszük őket, pihentetjük ismét, de már csak olyan 10 percet, tojással lekenjünk, majd sajttal megszórjuk és 190 fokos előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Tipp
  • kockára szeletelt bacont is tehetünk hozzá
  • a medvehagyma helyett snidlinggel is párosíthatjuk
  • a tejföl fele helyett rakhatunk hozzá juhtúrót vagy akár tehéntúrót is


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -



Sajtos-tejfölös-hagymás pogácsa Tovább
Hawaii pizza - 17. blogkóstoló

Hawaii pizza - 17. blogkóstoló

A blogkóstoló háziasszonya most Ági, A tetovált lány konyhája blog megálmodója. Egy gyors sorsolás keretében, ahonnan választanom kellett nekem Süni Süti. :) Ági mivel az édeseket annyira nem szereti, arra kért minket, hogy válasszunk a másiktól valami sósat, így esett a választásom a pizzára. :)

A blogkóstolóról röviden: annyi a lényege, hogy aki játszani szeretne az jelentkezik, majd következik a sorsolás, ahol egymás alá kerülnek a blogok és mindenki az utána levőtől süt / főz valamit. Én még Süni Sütitől kiválasztottam a tortillát is, de az majd egy következő alkalom lesz. :)

A receptnél a feltét más nekem, mint Süni Süti blogjában... igen, én is csirkéset szerettem volna és disznót olvasztottam ki, amiből lett pörkölt így. :D Úgyhogy maradt a hawaii. :)


Adag

gáztepsinyi

Hozzávalók a tésztához

  • 300 g liszt
  • 0,7 dl olívaolaj
  • 1 dl víz 
  • 1 tk só
  • 1 dl tej
  • 1 ev cukor
  • 15 g friss élesztő
  • oregánó
  • bazsalikom

Hozzávalók a szószhoz

  • 1 kisebb fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 dl sűrített paradicsom
  • olívaolaj
  • oregánó
  • bazsalikom
  • bors

Hozzávalók a feltéthez

  • fél doboz ananász
  • 15-20 dkg csirkemell (felvágott)
  • 15-20 dkg sajt

Elkészítése

1. A tejet egy bögrében langyosra melegítjük, belerakjuk a cukrot, picit elkeverjük majd hozzámorzsoljuk az élesztőt, lefedjük egy kis tálkával majd 5-10 percig így hagyjuk. A liszt közepébe öntjük, próbáljuk eldolgozni, hozzáöntjük az olajat, vizet, fűszereket és addig dolgozzuk amíg egy jó állagú tésztát nem kapunk, majd 45 percig pihentetjük.

2. A hagymát felaprítjuk és az olajon megpároljuk, hozzáöntjük a sűrített paradicsomot, fűszereket és az áttört fokhagymát, így kicsit összefőzzük.

3. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk vékonyra, majd sütőpapíros tepsire tesszük, ezt megkenjük a paradicsomos szósszal és rárakjuk a feltétet úgy, hogy a végein hagyunk egy kis részt, mert ide rakjuk a sajtot, amire majd ráhatjuk a tésztát... így a külsejében is lesz finomság. A szószra jöhet a csirkemell, ananász és a sajt, majd 250 fokos előmelegített sütőben alsó rácson készre sütjük.

Tipp

  • többféle lisztből is kipróbálhatjuk
  • a feltéteket is természetesen lehet varriálni
  • száraz élesztővel is elkészíthető


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -



Hawaii pizza - 17. blogkóstoló Tovább
Sóskás, ricottás, füstölt sajtos pite

Sóskás, ricottás, füstölt sajtos pite

Ritkán csinálok sósat, bár mostanában rendszabályoztam magam és egyre többször próbálok ki új dolgokat... azt kell mondjam nem is olyan rossz ez a sós, főleg akkor nem, ha pite. :) 

Pasztelbarokknál láttam meg ezt a pitét és ezen a pitén felbuzdulva alkottam meg a sajátomat. :) Persze biztosan most mindenki szörnyülködik, hogy fúj sóskás?! - higgyétek el, hogy nem annyira érződik a sóska íz, inkább csak pikánsabb lesz tőle a piténk, a füstölt sajt pedig még jobban kelti a pozitív hatás érzetét.




Adag

18 cm-es tepsi (ha 30-as a formánk, akkor háromszorozzuk az összetevőket)

Hozzávalók a tésztához

  • 85 g liszt
  • 1/3 tk só
  • 1/3 tk oregánó
  • 1/3 tk majoranna
  • 1 ev olivaolaj
  • víz (annyi, amennyitől összeáll a tésztánk)

Hozzávalók a töltelékhez

  • 250 g ricotta
  • 1 tojás
  • 2 ev füstölt sajt
  • 1 marék sóska
  • bors
  • szerencsendió

Elkészítése

1. Először a tésztát készítsük el. A lisztet a fűszerekkel keverjük el, majd adjuk hozzá az olajat és annyi vizet, amennyitől egy egynemű tésztát kapunk. Az így elkészült tésztát lisztezett felületen nyújtsuk akkorára mint a forma átmérője, plusz még hogy legyen egy kis széle. Rakjunk rá sütőpapírt, arra babot vagy borsót nehezéknek és süssük 180 fokon 10 percig. Ez azért szükséges, mert így nem lesz szalonnás a tésztánk.

2. Miközben sül a pite állítsuk össze a tölteléket. A ricottát a tojással keverjük ki, adjuk hozzá a sóskát (a sóskát kevés olajon dinszteljük meg) és a fűszereket. Miután kivettük a pitét, öntsük a tölteléket rá, egyengessük el és a tetejét szórjuk meg sajttal. 180 fokon süssük tovább 20-25 percig. 


Tipp

  • készíthetjük sima túróval is ricotta helyett
  • füstölt sajtot a töltelékbe is keverhetünk bele
  • a teteje még elbírt volna pár szem koktélparadicsomot 



Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

Sóskás, ricottás, füstölt sajtos pite Tovább
Pisztáciás füstölt sajtos sós falatkák

Pisztáciás füstölt sajtos sós falatkák

A cuki suli után volt egy bankettünk is, ami batyus buli volt, így mindenki azt vitt amit készített. Először a tökéletes citrom pitét szerettem volna vinni, mert a világon szerintem nincs olyan ember aki ne szeretné a lemon curdöt (kivéve Bia, de Bia is ha majd ezt megkóstolja ő is imádni fogja :D ) ... de annak a tésztája nem puhult volna meg aznapra, így maradt egy sós. Ami elég jó lett, pisztáciás meg füstölt sajtos és puha, omlós.


Adag
35-40 db

Hozzávalók

  • 400 g liszt
  • 10 g só
  • 200 g vaj
  • 3 tojás sárgája
  • 200 ml tejföl
  • 10 g friss élesztő
  • 100 g sós pisztácia 
  • 100 g füstölt sajt
  • 1 tojás kenéshez

Elkészítése
1. A szitált lisztet a sóval keverjük el, majd morzsoljuk el benne a vajat. Az élesztőt kevés hideg tejbe szórjuk bele. A liszt közepébe tegyük a tejes élesztőt, tojássárgáját, tejfölt majd gyúrjuk egyneműre a tésztánkat és adjuk hozzá a durvára tört pisztáciát (én ezt úgy szoktam megoldani, h egy zacskóba beleteszem és húsklopfolóval csapok rá párat), formázzunk belőle gömbölyded formát, szórjuk meg liszttel, folpackozzuk le és tegyük a hűtőbe 1 órára.

2. A füstölt sajtot reszeljük le, készítsünk elő 2 tepsit rajtuk sütőpapírral és kapcsoljuk a sütőnket 165-170 fokra. A reszelt sajtot szórjuk le a nyújtódeszkára (liszt helyett), rakjuk rá a tésztát, szórjuk meg a tetejét is és így nyújtsuk ki. Derelye vagy pizzavágóval vágjunk kis csíkokat belőle, tegyük a tepsire és tojással kenjük meg, majd süssük készre. :)

forrás: Édesem



Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -
Pisztáciás füstölt sajtos sós falatkák Tovább
Enyhén csípős kukorica krémleves sajtos-baconos pirítóssal

Enyhén csípős kukorica krémleves sajtos-baconos pirítóssal

Már a szakácsmustránál ki szerettem volna próbálni, amikor megláttam Nigellánál, de nem volt időm rá. Aztán csak halogattam, halogattam és jött egy borongós, esős nap amikor is azon gondolkodtam, hogy valami meleget kéne készíteni, aztán Mirelle által szembe jött velem ismét a kukorica leves, mondom: hát mi ez, ha nem felhívás keringőre?! 

Így neki is láttam... útközben az én ízlésemnek megfelelően alakítgattam és a végeredmény egy nagyon finom enyhén csípős krémleves lett.



Adag

7 dl körüli

Hozzávalók

  • 1 db vöröshagyma
  • 40 g vaj 
  • 500 g kukorica
  • 0,5 l víz
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál liszt
  • bors
  • erős szárított pirospaprika
  • bacon
  • sajt
  • kenyér
  • majoránna


Elkészítése

1. A hagymát az olvasztott vajon üvegesre sütjük, majd ráöntjük a kukoricát és a fél liter vizet. Ezt olyan 15-20 percig főzzük.

2. A lisztet a tejszínben elkeverjük, majd a leves alaphoz öntjük, ízlés szerint fűszerezzük. Kavargatjuk és megvárjuk míg felrottyan.

3. A kenyért megvajazzuk, ráreszeljük a sajtot és elvétve rádobáljuk a bacont, majd ízesítjük még majoránnával és sütőben megsütjük.

Tipp
  • a levesbe tálaláskor reszelt sajtot, pirított bacont, pirított kenyérkockákat vagy  tejfölt is tehetünk
  • a pirított bacont semmi esetre ne hagyjuk ki, mert ettől lesz igazán pikáns
  • melegen fogyasszuk


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -






Enyhén csípős kukorica krémleves sajtos-baconos pirítóssal Tovább
Kukoricás-sajtos-baconös muffin

Kukoricás-sajtos-baconös muffin

Még sosem csináltam sós muffint, így ennek is elérkezett az ideje. Valamit csak kellett vinni a kirándulós útra, na! Nagyon fini volt, bár én a pogácsákhoz vagyok hozzászokva és ennek a tésztája kicsit légiesebb volt, de nem rossz.... nem rossz! Többféleképpen lehet variálni, ki milyen ízeket szeret.. SŐT még fűszerezni is lehet, vagy kell! A receptet pedig köszönöm Ottis főznek! :)



Hozzávalók:

20 dkg bacon
15 dkg császárszalonna
15 dkg sajt
25 dkg liszt1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
2 tojás
3 dl natúr joghurt
0,5 dl növényi olaj
provencei fűszerkeverék


Elkészítése:

1. A bacont apró kockákra vágjuk, majd egy lábasban megpirítjuk. Közben a kukoricát lecsöpögtetjük, a sajtot lereszeljük.

2. A lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával összekeverjük, majd egy másik tálban a tojásokat felverjük és hozzákeverjük a joghurtot majd az olajat.. ezt jól összedolgozzuk és csomómentesre keverjük a lisztes mix-szel.

3. Ha ezzel elkészültünk akkor belerakjuk a ropogós bacont, a kukoricát és a reszelt sajtot.

4. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd a kis masszánkat kapszlikkal kibélelt muffin formába töltjük. 



Jó étvágyat hozzá! :)
Kukoricás-sajtos-baconös muffin Tovább
süti beállítások módosítása