fromJuci


Cukrász lettem!

Cukrász lettem!

Régebben nem szerettem annyira sütni, főzni de muszáj volt, mert már külön éltem anyáéktól. Ám 2 évvel ezelőtt elkezdtem intenzívebben sütizni, nézegettem pár blogot, tetszett amit ők csinálnak. Kezdetben csak a facebookon osztottam meg, hogy éppen milyen finomságot készítettem aznap, aztán mondták páran, hogy kezdjek el blogolni. Sokat gondolkodtam rajta, hogy én és a blogolás? Kevés vagyok én ehhez... aztán pár héttel később megszületett az első bejegyzés. 



Első körben ismerősöknek köszönhetem a like-okat, utána már úgymond ismeretlenek is elkezdték szeretni a blogomat, fromJucit. :) Egyre többet sütöttem és egyre több finomságot osztottam meg veletek és ti szerettétek / szeretitek. Ez adott erőt nekem minden nap ahhoz, hogy lássam van értelme ennek az egésznek. Egyre jobban elkezdtem szeretni ezt az egészet, bújtam a könyveket és megszületett az első marcipánnal bevont tortám, amit anyukámnak készítettem anyák napjára. 


Közben leállamvizsgáztam közgazdászként, de nem éreztem magaménak azt a pályát, nem tudtam kiteljesedni benne. Mindig is kreatív voltam, imádok DIY-zni, alkotni. Anyáék is meglátták ebben a fantáziát és a főiskola után nem sokkal beiratkoztam egy cukrász képzésre. Ez egy felnőtt képzés, mert már ugye kiöregedtem abból, hogy nappalis legyek. :) Sok matekunk volt, tanultunk cukrász elméletet, élelmiszer ismeretet és volt gyakorlatunk, ami kevés volt, de volt legalább és élveztem minden pillanatát. 


A tanáromtól, Feri bácsitól nagyon sokat tanultam. Mindig jött, segített, terelt hogy hogyan csináljam. Persze otthon máshogy használtam az eszközöket is, de itt megtanultam mit hogyan csináljak, mert azért az sem mindegy hogyan keverjük a piskótát. Ez abszurdnak tűnik, de tényleg így van! :) Imádtam minden egyes pillanatát, kár hogy hamar eltelt. 


A záróvizsgák több részből álltak. Egyik nap volt a 3 szóbeli, következő héten szerdán a 2 írásbeli, csütörtökön 6 óra, pénteken 3 óra sütés. A gyakorlati részen tételeket kellett húzni, plusz egy dísztortát elkészíteni. 




Én a tokaji borhab pohárkrémet húztam, a képviselőfánkot és gyümölcskenyeret amit fondánnal kell áthúzni és csokival díszíteni. A dísztortámnál hiba volt, hogy a feliratot a baba mögé tettem, ezt én is tudom de az utolsó 3 percben jutott eszembe, h kell felirat is. Ahhoz képest,h a babán átnyúlva írtam oda, szerintem nem lett olyan csúnya. :D A figurám sajnos repedezett lett és szétterült, duci baba lett... de ez nem az én hibám, 40 fokban az anyag amivel dolgoztam, megadta magát. Összességében véve nem teljesítettem olyan rosszul! :) A vizsgán készült termékeim: 



Köszönöm, hogy drukkoltatok nekem és mellettem álltatok, biztattatok és bíztatok bennem, hogy sikerülni fog! És sikerült! :) Cukrász lettem! :) Nagyon sok erőt ad nap, mint nap a visszajelzésetek arról, hogy érdemes ezt csinálni. Akik kaptak már tőlem sütit / tortát, tudják hogy mennyire szeretem ezt csinálni és mennyi odaadás és izgulás van a részemről és a megfelelési kényszerfaktorom a maximumra szokott ilyenkor hágni és mindig elégedetlen vagyok... de aztán jönnek a mosolygós arcok, a pozitív visszajelzések amiktől és nagyon boldog leszek egész nap vagy egész héten! :D


Kevés embernek adatik meg az, hogy rájöjjön az életében mit szeret a legjobban csinálni. Szerencsére én megtaláltam ezt az utamat, van egy álmom amin lassan, de biztosan haladok és remélem pár év múlva teljesül is! :) Nekem a hobbim a munkám is egyben és szerintem ez egy nagyon nagy áldás. Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy merjen kilépni a mókuskerékből és próbálja megvalósítani a saját álmait, mert sokkal boldogabb lesz úgy, mintha csak ülne a helyén és azon gondolkodna nap, mint nap hogy miért is nem vagyok boldog és miért nem merem meglépni az első lépést?!  


- fromJuci -


Cukrász lettem! Tovább
süti beállítások módosítása