fromJuci


Túrós pogácsa napraforgómaggal

Túrós pogácsa napraforgómaggal

Egy igazán finom pogácsa recept minden háztartásba kell, így az enyémből sem hiányozhatott. Szeretem, ha a pogácsák valamilyen maggal (tök-,napraforgó-,szezámmag) párosulnak, sokkal pikánsabbá varázsolják az ízvilágát.

Ez a sós apróság a tejfölnek és a túrónak na meg a vajnak köszönhetően isteni puha és több napig az is marad, bár nem hiszem hogy maradna belőle akár egy szem is.

Személyes kedvencem lett, szóval aki teheti mindenképpen próbálja ki. :)

pogacsa.jpg

fotó: Csigó Zita

Adag

45 db, 5 cm átmérőjű szaggatóval

Hozzávalók a tésztához

  • 25 g friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 200 g puha vaj
  • 250 g túró
  • 1 tojás
  • 600 g liszt
  • 100 ml tejföl
  • 1 evőkanál só

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál tej
  • hántolt napraforgómag

2017_09_07_001915_1.jpg

fotó: Csigó Zita

Elkészítése

A tejet langyosra melegítjük, beleteszünk 1 tk cukrot, a friss élesztőt pedig a kezünkkel belemorzsoljuk, majd a tetejére lisztet hintünk és hagyjuk, amíg felfut. 

Egy tálba kimérjük a puha vajat, túrót, tejfölt, tojást, sót és egy villa segítségével összedolgozzuk, majd szétnyomkodjuk a rögöket (bár vehetünk egyből krémes állagú túrót is és így megússzuk ezt a műveletet). Hozzáadjuk a lisztet, végül a felfuttatott élesztőt, összegyúrjuk, majd tiszta konyharuhával letakarva fél órát kelesztjük.

A tésztánkat lisztezett felületen 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, középen húzunk egy képzeletbeli csíkot és odahajtjuk az egyik szélét a tésztának, majd a másikat és összezárjuk úgy, mint egy könyvet, elfordítjuk 90 fokkal, ismét kinyújtjuk, majd ugyanezt a műveletet még kétszer elvégezzük. A legvégén 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk és a szaggatóval köröket formázunk belőle. A tetejét megkenjük a tojássárgájával kikevert tejjel, megszórjuk napraforgómaggal és 180 fokon légkeveréses programon 20-25 percig sütjük, addig amíg arany barnára nem pirul a pogácsa teteje.

fromjuci_logo_kor.jpg

Túrós pogácsa napraforgómaggal Tovább
Fenséges, 3 napig tartó puhaság túrós pogácsa formájában

Fenséges, 3 napig tartó puhaság túrós pogácsa formájában

Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne imádná a pogácsát. :)
Ha egy igazán jó sós sütit akartok enni akkor irány a konyha és izzítsátok a sütőtöket, mert elhoztam nektek a világ legkirályabb pogácsáját. Istenien finom, puha túrós-sajtos, az egyik kedvencem.
A túrónak köszönhetően pedig még napokig puha lesz, bár frissen fogyasztva a legfinomabb.

imgp2019.jpg

Adag

55 db
5 cm átmérőjű szaggatóval

Hozzávalók a tésztához

  • 30 g friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 600 g liszt
  • 300 g túró
  • 1 dl tejföl
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál só
  • 250 g vaj

Hozzávalók a pogácsa tetejéhez

  • 1 tojássárga
  • 1 evőkanál tej
  • 150-200 g reszelt sajt

Elkészítése

A tejet melegítsük langyosra, tegyünk bele 1 tk cukrot, a friss élesztőt pedig a kezünkkel oszlassuk el benne, majd a tetejére szórjunk egy kis lisztet és hagyjuk, amíg felfut. 

A vajat olvasszuk meg és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. Egy tálba mérjük ki a túrót, tejfölt, tojást, sót és egy villa segítségével dolgozzuk össze, majd nyomkodjuk szét a rögöket (bár vehetünk egyből krémes állagú túrót is és így megússzuk ezt a műveletet). Adjuk hozzá az olvasztott vajat, a lisztet, végül a felfuttatott élesztőt, gyúrjuk össze, majd tiszta konyharuhával letakarva kelesszük fél órát.

A tésztánkat lisztezett felületen nyújtsuk 1,5 cm vastagságúra, középen húzzunk egy képzeletbeli csíkot és hajtsuk oda az egyik szélét a tésztának, majd a másikat és zárjuk össze úgy mint egy könyvet, fordítsuk el 90 fokkal, nyújtsuk ki és ismételjük ezt meg még kétszer, majd nyújtsuk ismét 1,5 cm vastagra és most már szaggathatjuk is. A hajtogatások között, most nem kell pihentetést végezni. Szaggassuk ki, kenjünk meg a tetejét a tojássárgájával kikevert tejjel, szórjuk meg a reszelt sajttal és 180 fokos alul-felül melegítéses sütőben süssük 20-25 percig, addig amíg arany barnára nem pirul a pogácsa teteje.

fromjuci_logo_kor.jpg

 

 

 

Fenséges, 3 napig tartó puhaság túrós pogácsa formájában Tovább
Túrós pogácsa

Túrós pogácsa

Kevésszer sütök sósat, de az újévi fogadalmaimba az is beletartozik, hogy változtatni fogok ezen a tényálláson. :) Ez a túrós pogácsa nagyon finom és még harmadnap is puha. A vendégeknek akár előző nap is elkészíthetjük.

Nem kell megijedni attól, hogy hajtogatni kell, hiszen ha otthon vagyunk, akkor közben amíg pihen a tészta, bármi más munkát el tudunk végezni. :)




Adag

80 db (4cm-es karika szaggatóval)

Hozzávalók

  • 500 g liszt
  • 250 g túró
  • 125 g vaj
  • 1 tojás
  • 15 g friss élesztő
  • 1 evőkanál só
  • 200 ml tejfől

Elkészítése

1. A tejfölt mikróban langyosra melegítjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Amíg dolgozik az élesztő, addig kimérjük a többi hozzávalót.

2. A robotgép tégelyébe alulra tesszük a vajat, sót, tojást, túrót, lisztet, végül ráöntjük az élesztőt és a dagasztó karral jól összedolgozzuk. 

3. Ha kivettük még gyúrjuk össze, majd nyújtsuk ujjnyi vastagságúra és most következik a hajtogatás. Elég kétszer hajtogatni és pihentetni, majd nyújtsuk ki ismét és szaggassuk ki a tésztát. Kenjük le tojással (tojássárga + tej), szórjuk meg sajttal, majd 180 fokon süssük aranybarnára.




Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

Túrós pogácsa Tovább
Sajtos-tejfölös-hagymás pogácsa

Sajtos-tejfölös-hagymás pogácsa

A 18. blogkóstoló háziasszonya most Vöröskaktusz, aki a blogok közül Rendes csajokat sorsolta nekem. :) Mivel elég sokszor édeset sütök, ezért úgy gondoltam most választok egy sósat. Egy medvehagymás pogácsát szemeltem ki, ám mivel most nincs idénye ennek a zöld növénynek, így átváltottam lila hagymára, amit nem is bántam meg, mivel nagyon finom édeskés ízt kölcsönöz a pogácsának itt-ott előbukkanva. :)

Vöröskaktusznak köszönöm szépen a játékot, Rendes csajoknak pedig a receptet! :)


Adag

3 tepsinyi

Hozzávalók
  • 500 g liszt
  • 150 g vaj
  • 100 g reszelt sajt
  • 300 ml tejföl
  • 1 tojás
  • 1 cs. szárított élesztő
  • 1 nagyobb fej apróra vágott lila hagyma

Elkészítése

1. A lisztet az élesztővel elkeverjük, majd a vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és egyneműre dolgozzuk. Az így keletkezett tésztát 1 óráig pihentetjük.

2. Ha már kipihente magát, akkor lisztezett nyújtódeszkán átgyúrjuk ismét, majd nyújtjuk és szimpla hajtást teszünk rá, pihentetjük fél órát. Elfordítjuk a kis tésztánkat, kinyújtjuk, rakunk rá egy dupla hajtást, majd pihentetjük ismét fél órát és megint kinyújtjuk, szimpla hajtás, pihentetés, aztán végre véglegesen kinyújtjuk minimum 1 cm vastagságúra. A hajtogatáshoz ITT találtok segítséget. :)

3. A nyújtás után szaggatjuk, majd a sütőpapírra tesszük őket, pihentetjük ismét, de már csak olyan 10 percet, tojással lekenjünk, majd sajttal megszórjuk és 190 fokos előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Tipp
  • kockára szeletelt bacont is tehetünk hozzá
  • a medvehagyma helyett snidlinggel is párosíthatjuk
  • a tejföl fele helyett rakhatunk hozzá juhtúrót vagy akár tehéntúrót is


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -



Sajtos-tejfölös-hagymás pogácsa Tovább
Túrós pogácsa, az a bizonyos 25-ös számú

Túrós pogácsa, az a bizonyos 25-ös számú

Biánál már sokszor láttam, hogy süt pogácsát és mindig áradozott róla, hogy milyen klassz. A virtuális szülinapomra is készített és személyesen hozott belőle nekem kóstolót. Nagyon fincsi. Végre egy pogácsa, ami puha marad és roppant egyszerű az elkészítése. Itthon kipróbáltam, anyáék is megkóstolták és nekik is nagyon ízlett. Ami szerintem még jobban emeli ennek az egyszerű sós sütinek a fényétm hogy nem kell bele se sütőpor, se szódabikarbóna, Mindenféleképpen vajjal készítsük el, mert úgy lesz igazán finom. :) A 25-ös szám pedig arra utal, hogy majdnem mindenből 25 dkg kell bele, még a sütési ideje is ennyi. :)


Adag:

2 és fél gáztepsinyi 
(én egyfalatosra szaggattam őket)

Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg vaj
25 dkg túró
1 tojás
só (közben kóstolgassuk a tésztánkat)

Tojás a kenéshez


Elkészítése:

1. Az összes hozzávalót összegyúrjuk és pár órára hűtőbe tesszük. Nyugodtan egy egész éjjelre is berakhatjuk, majd másnap kivesszük és 15 percig hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy kicsit megpuhuljon.

2. Lisztezett deszkán 7 mm vastagságúra nyújtjuk, szaggasuk, majd rakjuk rá a sütőpapíros tepsire és kenjünk meg a tetejüket tojással, 180 fokon 25 percig süssük.

3. Figyelem! Alapból süssünk kétszer ennyi adagot, mert vészesen fogy! :D 



Jó étvágyat! :)

-fromJuci-

Túrós pogácsa, az a bizonyos 25-ös számú Tovább
Pirított káposztás leveles pogácsa

Pirított káposztás leveles pogácsa

Imádom a káposztát, no meg a pogácsát. Amikor Trollanyunál megláttam ezt a receptet, tudtam, hogy ki kell próbálnom. Pont volt itthon egy fél káposzta, hát megcsináltam. Még sose hajtogattam, mert általában a pogácsákban a sajtosat szerettem ami jó gyorsan kész van és már habzsolhatom is. Hát itt kell pihentetni,meg hajtogatni és megint pihentetni és megint hajt.... és pihent és hajt! :D De megéri! Nagyon fincsiii! :)))




Hozzávalók a tésztához:

45 dkg liszt
1 dl tejföl
2,5 dkg élesztő
1 dl tej
fél kávéskanál cukor
2 evőkanál fehérbor
2 kávéskanál só
2,5 dkg vaj
2,5 dkg zsír
1 tojás

Hozzávalók a töltelékhez:

5 dkg zsír
fél nagy káposzta
só,bors




Elkészítése:

1. A langyos-cukros tejbe belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. Az így elkészült kovászunkat beleöntjük a lisztbe és a többi hozzávalóval összegyúrjuk, majd 1 órát hagyjuk kelni.

2. A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjünk olvasztott zsírral majd rárakjuk a pirított káposztát (zsíron a lereszelt káposztát megpirítjuk,majd sózzuk és borsozzuk). Félbehajtjuk a tésztát és hagyjuk 20 percig pihenni.




3. Megint kinyújtjuk, zsírozzuk, káposztázzuk és most duplán hajtjuk össze és ismét pihentetjük 20 percig.


3. Kinyújtjuk és szaggatjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk őket, majd 20 percig itt is pihentetjük, de előtte megkenjük tojással a tetejüket.

190 fokon 10-15 percig aranybarnára sütjük.





Jó étvágyat hozzá! :)



Pirított káposztás leveles pogácsa Tovább
süti beállítások módosítása