fromJuci


Málnás túrótorta

Málnás túrótorta

Sütésre fel! Ebben a borongós időben egy kis piskótára bátran beizzíthatjuk a sütőnket.

Ez a könnyű és ultra finom desszert pedig feledtet velünk minden szélsőséges időjárást, ami most kint uralkodik.
Ha pedig 30 fokos tikkasztó melegünk lesz, akkor is készítsétek el bátran, mert mindenki imádni fogja!




Adag

23/24 cm-es tortaforma

Hozzávalók a piskótához
  • 7 tojás
  • 140 g cukor
  • 175 g liszt

Hozzávalók a krémhez
  • 500 g túró
  • 400 ml tejszín
  • 80 g porcukor
  • 3 citrom reszelt héja
  • 15 g zselatin (hideg zselatint használtam)
  • 1,5 marék málna

Hozzávalók a torta bevonásához
  • 250 g mascarpone
  • 100 ml felvert tejszín
  • porcukor ízlés szerint

Hozzávalók a csokiöntethez (ganache)
  • 100 g étcsokoládé
  • 100 ml tejszín

Elkészítése

1. Először elkészítjük a piskótát. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük a cukor egyik felével, majd a sárgáját a másikkal. A sárgájába beleforgatjuk a fehérjés részt, végül a lisztet és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük olyan 40 perc alatt.

2. Míg sül a piskóta elkészítjük a töltelékünket. A túróval összekeverjük a porcukrot, a citrom reszelt héját és a zselatint. A tejszínhabot felverjük, majd a túróhoz adagoljuk és egyneműre keverjük, 15 percre hűtőbe tesszük. A tortánkat megtöltjük vele és közben málna szemeket potyogtatunk a túrós töltelékre.

3. A torta bevonásához a tejszínünket felverjük, meglazítjuk vele a mascarpone krémünket, porcukorral ízesítjük és körbe kenjük vele a tortánkat, majd hűtőbe tesszük.

4. A csokiöntethez egy kis tálba feltördeljük a csokit, a tejszínt pedig egy lábasban megmelegítjük. Amikor forr a tejszín, akkor ráöntjük a csokira és kézi habverő segítségével egyneműre keverjük, majd kicsit hűlni hagyjuk. Ha langyos, akkor ráöntjük a torta tetejére, kivezetjük a széléig és ahol szeretnénk, hogy lecsurogjon, ott jobban meglökjük. Én ehhez kenőkést használtam.

5. Nincs más hátra mint sok-sok gyümölcsöt a tetejére pakolni és az ünnepelt vagy saját magunk részére átadani.

Tipp:
  • ha a piskótát 3 formában sütjük, akkor egyenletesebbek lesznek és csak 20 perc a sütési idő
  • ha tejcsokit használunk a csokiöntethez, akkor a tejszínt 150 ml-re növeljük
  • ha a tejszínt előtte behűtjük, akkor jobban fel lehet verni
  • ha rögös túrót veszünk, akkor érdemes előtte gépi habverővel átmenni rajta, hogy krémesebb állagot érjünk el

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -
Málnás túrótorta Tovább
Mogyorókrémes mascarponés torta

Mogyorókrémes mascarponés torta

Nagyim 84. születésnapjára egy mogyorókrémes mascarpone tortával készültem, amit megspékeltem egy kis málnával és trüffelkrémmel a tetején. :) Nagyon finom torta, nem túl édes, pont ideális.

Unokanővéremék nagyijának születésnapi asztalára is hasonló torta került, ám a málna helyett pörkölt mogyoróval szórtam meg a krémet.

Mindkét nagyi nagyon cuki volt a tortájával. :)



Adag

23 cm

Hozzávalók a piskótához

  • 9 tojás
  • 180 g cukor
  • 200 g liszt
  • 25 g kakaópor


Hozzávalók a krémhez

  • 150 g étcsokoládé
  • 750 g mascarpone
  • 600 g mogyorókrém
  • málna / pörkölt mogyoró



Elkészítése

1. A tojásokat válasszuk szét. A cukor felével verjük fel a sárgáját, majd a másik felével a fehérjét. A sárgáját öntsük a fehérjéhez, majd alaposan keverjük el és adjuk hozzá a kakaóport + lisztet és dolgozzuk masszává, majd 175 fokon süssük készre (kb 40 perc).

2. Az étcsokoládét olvasszuk fel, majd hűtsük ki. A mascarponét és a mogyorókrémet habosítsuk ki együtt, majd öntsük hozzá az étcsokit, tegyük hűtőbe amíg a piskótánk kihűl.

3. A piskótánkat vágjuk háromba, majd töltsük meg a krémmel és vonjuk be kívülről. A krémbe dobáljunk málnaszemeket / pörkölt mogyorót.




Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -



Mogyorókrémes mascarponés torta Tovább
Mami 83 éves szülinapi tortája

Mami 83 éves szülinapi tortája

Mamikám 83 éves lett, szokásomhoz híven születésnapjára neki is készítettem egy tortát. :) 

A szilvalekvár és az étcsokoládé remek páros, mindenkinek ízlett. A torta magasságát növeltem, így sokkal mutatósabb lett, a tetejét pedig levendula színű habcsókokkal díszítettem. 

A szilvalekvárt keresztanyumék készítették, szabolcsi... így sokkal finomabb volt, mintha boltiból lett volna, imádom - mennyei. :)




Adag

18 cm átmérőjű

Hozzávalók a piskótához

  • 4 tojás
  • 180 g liszt
  • 20 g kakaó
  • 200 g cukor
  • 1,2 dl tej
  • 1,2 dl olaj
  • 1 csomag sütőpor
  • egy csipet só

Hozzávalók a krémhez

  • 400 g étcsokoládé
  • 400 ml tejszín
  • 250 g mascarpone krémsajt
  • 500 g szilvalekvár

Hozzávalók a bevonáshoz

  • 200 g étcsokoládé
  • 10 g vaj


Elkészítés
 
1. Először készítsük el a piskótáinkat. Két 18 cm-es formát lisztezzünk, vajazzunk. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval elkezdjük felverni és a cukor felét (100 g) hozzá adagoljuk.A tojások sárgáját a cukor másik felével (100 g) habosra keverjük robotgéppel, majd hozzáadjuk az olajat és a tejet, majd gyors keveréssel a lisztet és a sütőport, végül a habot beleforgatjuk a sárgás részbe és 150! fokon készre sütjük.

2. A krémhez a tejszínt megmelegítjük, majd a csokit beleöntjük és megolvasztjuk. Amint elolvadt az étcsokoládé, kihűtjük és hozzákeverjük a mascarponét.

3. A piskótákat elharmadoljuk, váltakozva megtöltjük a szilva- és csokoládékrémmel. Az étcsokit a vajjal vízgőz fölött összeolvasztjuk, majd bevonjuk vele a torta külsejét és habcsókkal díszítjük.












Mami 83 éves szülinapi tortája Tovább
Tiramisu tányérdesszert házi babapiskótával

Tiramisu tányérdesszert házi babapiskótával

Gyakorlaton általában húzni szoktunk arról döntően, hogy mit fogunk aznap elkészíteni. Én a tiramisut húztam, kérdeztem hol a babapiskóta tanár úr? Közölte,h: meg kell sütni kedves Juci! :D Elárulom, hogy félek a dresszírozástól, a habzsáktól és attól, hogy nem tudok tökéletes formákat kreálni. De szerencsére ez tanulható, így majd a sok gyakorlásnak hála egyszer majd én is ugyanolyan babapiskótákat vagy korongokat tudok majd gyártani. :) A tányérdesszertem kicsit szétcsúszott és mint látható, nem tudtam szép gömböket formázni a krémből, a mascarpone volt a ludas. :) 



Adag:

5

Hozzávalók a babapiskótához:

2 tojás
80 g cukor
120 g liszt

40 g porcukor majd a tetejére

Hozzávalók a krémhez:

250 g mascarpone
3 tojás
100 g cukor

Hozzávalók a kávés lötyihez:

2 dl tej
likőr (rum vagy kávélikőr) ízlés szerint
fél evőkanál nescafé

Kakaó a szóráshoz


Elkészítése:

1. Mivel a felvertek kényesek, ezért már előre készítsük oda a sütőpapíros tepsinket, az eszközöket és kapcsoljuk be a sütőt 175 fokra.

2. A tojásokat válasszuk szét, a sárgájához adjuk a cukor 1/3-át a fehérjéhez a 2/3-át, majd verjük fel mindkettőt. A tojásfehérjéhez öntsük hozzá a sárgáját, majd óvatos, gyors mozdulatokkal keverjük össze, végül adjuk hozzá az átszitált lisztet.

3. Lapátoljuk habzsákba, majd nyomjunk a sütőpapírra babapiskóta formákat (20 db-ot) és egyenletesen porcukorral szórjuk meg. Ez fontos, mivel sütés után így lesz szép világos színű a babapiskótánk. Ha nem egyenletesen végezzük el ezt a műveletet, akkor pontok jelentkeznek majd rajta.

4. Ha végeztünk, rakjuk a sütőbe és süssük készre. :)

Itt egy kis videó a babapiskóta készítéséről! 

5. Most a lötyi következik. A tejből egy pici részt melegítsünk meg, majd öntsük bele a kávét, végül a maradék tejet és a szeszt. A maradék tejjel lehűtjük a folyadékunkat, így az alkohol nem fog elpárologni. :) Tegyük félre.

6. Készítsük el a krémet. A tojásokat válasszuk szét, majd a tojásfehérjéhez öntsük hozzá a cukrot, verjük kemény habbá, majd a sárgáját is verjük fel. A mascarponét öntsük a srágájához, majd lazítsuk fel a fehérjével.

7. Összeállítás. Rétegezzük akár egy tányérra, vagy pohárba avagy jénais tálba az elkészült összetevőinket. A babapiskótát mártusk bele a kávés folyadékunkba, majd rakjuk alulra, rá a krémet, amit szórjunk meg kakaóval és így tovább. Rakjuk hűtőbe pár órára vagy akár fél napra, így az ízek jobban összeállnak és finomabb desszertet kaphatunk. Tálalásunknak csak a képzeletünk szabhat határt. :)


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -
Tiramisu tányérdesszert házi babapiskótával Tovább
Nem éppen szép piskótánk újrahasznosítása

Nem éppen szép piskótánk újrahasznosítása

A minap próbáltam egy szép piskótát sütni, de nem éppen jött össze. Valamikor a páratartalom rossz, van amikor a liszt nem megfelelő, van amikor az én kedvem nem épp olyan derűs. :) Tudni kell rólam, hogy nem szeretek kidobni semmit sem... mármint amit én művészkedek és desszertnek készítek. :) Nem volt mit tenni, kettévágtam, raktam bele és a tetejére is egy kis lemon curd krémet, majd kemény habot vertem, rákanalaztam, be a sütőbe és voilá: kész a mindent elsöprő újabb citromos süti, ami mennyei. A citrom fanyar ízét a tojáshab kompenzálja! :) Lemond curd-ös desszertet már csináltam... ki felejtené el a tökéletes citrompitét, az anyaghányadokat pedig Bonbon Mániától vettem.


Adag:

18 cm-es tortaformányi

Hozzávalók a lemon curd-höz:


3 db citrom (leve és héja)
3 tojás 
150 g cukor
150 g vaj


Hozzávalók a tojásfehérjéhez:

4 tojás
cukor


Elkészítése:

1. Először készítsük el a lemon curd-öt. A tojásokat kis cukorral elkezdjük robotgéppel felverni, majd lassan hozzáadagoljuk a cukor többi részét. Amikor látjuk, hogy elkezd kifehéredni, beleöntjük a citromlevet és a citrom héját.

2. Amikor kész a masszánk, akkor gőz fölött kézi habverővel sűrűre keverjük (ez kb 10 perc). Megvárjuk míg kicsit hűl és apránként hozzákeverjük a vajat, majd megvárjuk míg teljesen kihűl.

3. A tojások fehérjét cukorral kemény habbá verjük. Annyi cukrot adunk hozzá, hogy kicsit cukormáz jellegű legyen.

4. A piskótánkat szétvágjuk, belerakjuk a krémet, majd a tetejére rálapátoljuk a tojáshabot és 220 fokos sütőben pár perc alatt sütjük, amíg a tojáshab teteje meg nem pirul kicsit.


Jó étvágyat hozzá! :)
-fromJuci-
Nem éppen szép piskótánk újrahasznosítása Tovább
Piskóták

Piskóták

Egy csokorban megpróbálok pár piskóta fajtát leírni, hátha ez egy pici segítség lesz nektek, amikor tortát szeretnétek készíteni vagy bármi mást. :)






1. Sima piskóta


Adag: 

1 gáztepsinyi vagy 24 cm-es tortaformányi

Hozzávalók:

6 db tojás 
6 evőkanál cukor 
6 csapott evőkanál liszt 
1 nagy csipet só

Elkészítése:

1. A sütőt előmelegítjük kb. 175 fokra, alul-felül melegítésre. A formát sütőpapírral kibéleljük. Ha tortaformát használunk, akkor csak az alsó kör alakot béleljük ki sütőpapírral, az oldalait kivajazzuk, kilisztezzük. Így oldalt is egyenletes lesz a piskótánk és nem lesznek benne hiányosságok a papír megtörése miatt.

2. A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk, és külön tálba tesszük. A fehérjéhez hozzáadjuk a sót és kemény habbá verjük.

3. Közben egyenként hozzáadagoljuk a tojások sárgáját, de közben nem kapcsoljuk ki a habverőt, majd a cukrot. Az így kapott masszába beleforgatjuk a lisztet, úgy hogy a habunk ne essen össze.

4. A kész masszát formába öntjük, megsütjük, majd hagyjuk kihülni.

5. Attól függően, hogy mennyi piskótára van szükségünk, úgy növeljük vagy csökkentsük az adagok arányát (pl. ha 7 tojásosat szeretnék, akkor 7 ev. a cukor is és a liszt is)

6. Ha kakaós piskótát szeretnénk, akkor a liszt 1/3-át helyettesítsük kakaóporral. 

2, A mindig tökéletesen sikerülő piskóta
a receptjét Dinának köszönhetem! :)


Adag:

18 cm-es tortaformányi

Hozzávalók:

2 tojás
100 g liszt
100 g cukor
0,6 dl tej
0,6 dl olaj
fél csomag sütőpor
egy csipet só

Elkészítése:

 1. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval elkezdjük felverni és a cukor felét (50 g) hozzá adagoljuk. 

2. A tojások sárgáját a cukor másik felével (50 g) habosra keverjük robotgéppel, majd hozzáadjuk az olajat és a tejet, majd gyors keveréssel a lisztet és a sütőport.

3. Vgül a habot beleforgatjuk a sárgás részbe és lisztezett, vajazott formába öntjük, majd 150! fokon 35-40 perc alatt készre sütjük - hőlégkeverésesen 20-25 perc.

3, A kakaós, amit jól meg lehet pakolni


Adag:

18 cm-es tortaformányi

Hozzávalók:

4 tojás
10 dkg cukor

1,75 dkg vaj

8 dkg liszt

2,5 dkg étkezési keményítő

1,25 dkg kakaópor


Elkészítése:

 1. A lisztet, a keményítőt és a kakaóport összekeverjük és egy tálba szitáljuk.

2. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd a tojások sárgáját 4 evőkanál forró vízzel és a cukorral habosra verjük.


3. A vajat felolvasztjuk és a tojássárgás egyvelegbe keverjük (kézi habverővel), majd hozzáadagoljuk a felvert tojásfehérjét és a száraz (liszt, kakaópor, keményítő) mixet.



4. A tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük, majd beleöntjük a tésztát és 180 fokon hőlégkeveréses funkción 25 percig sütjük, majd elzárjuk a gázt, a sütőt kissé kitámasztjuk és még 10 percig benne hagyjuk a tésztát, majd kivesszük és rácson kihűtjük.


4, Csokoládés masszív piskóta

Ez a csokis piskóta elég masszív. Jól meg lehet pakolni krémmel, szépen feljön és nagyon finom.


Adag:

18 cm-es tortaformányi

Hozzávalók:

1 csésze (2,5 dl) liszt

¼ csésze kakaó

¼ teáskanál sütőpor

¼ teáskanál szódabikarbóna

¼ teáskanál só

100 g szobahőmérsékletű vaj

¾ csésze cukor

1 nagy tojás

1 nagy tojás sárgája
75 g olvasztott csokoládé
½ teáskanál vanília aroma
½ csésze tej


Elkészítése:

1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra, majd elkészítjük a piskótát. Először összekeverjük egy tálban száraz alapanyagokat: liszt, kakaó, sütőpor, szódabikarbóna, só.


2. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a tojás sárgáját, az olvasztott csokoládét, és a vanília aromát. Hozzáadjuk a száraz mixet-et, majd robotgéppel simára keverjük, végül hozzáöntjük a tejet.

3. Vajazott, lisztezett formába öntjük és készre sütjük (hurkapálcika próbával nézzük meg, hogy készre sült-e a piskótánk).

5, Narancsos-csokoládés tömör gyönyör


Adag:

18 cm-es tortaformányi

Hozzávalók:

175g lágy vaj
100g étcsokoládé
185g liszt
1 tk sütőpor
175g porcukor
3 közepes tojás
2 narancs reszelt héja
1 evőkanál instant kávé, higítva 1 evőkanál forró vízzel

Elkészítése:

1. A sütőformát vajazzuk, lisztezzük ki. A sütőt melegítsük elő 170/180 fokra. A csokoládét törjük darabokra és vízgőz fölött olvasszuk meg.

2. Egy tálban a lisztet keverjük össze a sütőporral. A vajat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a tojást, majd a narancshéjat, végül a lisztet és jól dolgozzuk össze. Öntsük a masszához az olvasztott csokit és a kávét, mixeljük össze, majd öntsük a kilisztezett, vajazott formába. Süssük 30-35 percig. Hurkapálca segítségével nézzük meg, hogy elkészült-e a tésztánk.

6, Mákos piskóta - lisztmentes


Adag: 

22 cm-es 

Hozzávalók:

500 g tojásfehérje
300 g kristálycukor
200 g darált mák
60 g édes morzsa ( babapiskóta vagy vmi édes keksz lereszelve)
100 g hámozott, reszelt alma
fél citrom reszelt héja

Elkészítése:

1. A mákot, a morzsát, a citromhéjat a reszelt almával összekeverjük, közben a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük.

2. A tojásfehérjét óvatosan hozzákeverjük a mákos egyveleghez.

3. Sütőpapírra 22 cm átmérőjű kört rajzolunk, majd 6-7 evőkanálnyi masszát kanalazunk rá és elegyengetjük.

5. 200 fokos sütőben 12-14 percig sütjük. Amíg forró addig alávágunk. 6 ilyen tortalapot sütünk ki egyenként.

7, Babapiskóta




Adag:

20 db

Hozzávalók:


2 tojás
80 g cukor
120 g liszt

40 g porcukor majd a tetejére

Elkészítése:

1. Mivel a felvertek kényesek, ezért már előre készítsük oda a sütőpapíros tepsinket, az eszközöket és kapcsoljuk be a sütőt 175 fokra.

2. A tojásokat válasszuk szét, a sárgájához adjuk a cukor 1/3-át a fehérjéhez a 2/3-át, majd verjük fel mindkettőt. A tojásfehérjéhez öntsük hozzá a sárgáját, majd óvatos, gyors mozdulatokkal keverjük össze, végül adjuk hozzá az átszitált lisztet.

3. Lapátoljuk habzsákba, majd nyomjunk a sütőpapírra babapiskóta formákat (20 db-ot) és egyenletesen porcukorral szórjuk meg. Ez fontos, mivel sütés után így lesz szép világos színű a babapiskótánk. Ha nem egyenletesen végezzük el ezt a műveletet, akkor pontok jelentkeznek majd rajta.

4. Ha végeztünk, rakjuk a sütőbe és süssük készre. :)

Itt egy kis videó a babapiskóta készítéséről! 

8, Doboslap


Adag:

6 db 18 centis lap

Hozzávalók:

4 tojás
100 g liszt
100 g cukor
20 g olvasztott vaj

kenéshez: olaj + liszt

Elkészítése:

1. Először készítsük elő az eszközöket, 6 lapot kell majd kisütni. Én úgy csináltam, hogy megfordítottam egy tepsit, azt lekentem olajjal, rászitáltam a lisztet és 18 centis tortakarikával bejelöltem a helyet, ahova majd a tészta kerül. 1 tepsire két kör fér rá. A sütőt kapcsoljuk be 200 fokra.

2. A tojásokat válasszuk szét, a sárgáját 40 g cukorral verjük fehéredésig, a fehérjét 60 g cukorral kemény habbá. A felvert tojásfehérjébe öntsük bele a kihabosított sárgáját, keverjük el, majd öntsük hozzá a vajat, végül az átszitált lisztet.

3. Masszánkat válasszuk 6 részre és kenőkéssel az előzőleg a tepsin kijelölt köröket töltsük meg a tésztával, majd süssük aranybarnára.

4. Ha elkészültek, akkor még melegen vágjunk a tészták alá, hogy elváljanak a tepsitől és hűtsük ki, majd a formával egyenletesre szabjuk őket (ha pontatlan volt a kenésünk előzőleg).

 -fromJuci-




Piskóták Tovább
Ribizlilekváros piskótatekercs

Ribizlilekváros piskótatekercs

Nem csak tortákat, cupcakeket, sütinyalókákat díszíthetünk, hanem a piskótatekercset is fel tudjuk dobni 1-1 mintával. Lehet ez felirat, maci forma, szivecske vagy csak egy sima minta más színnel és máris hangulatosabb lesz a tekercsünk. Tölteléknek nem krémet raktam most bele, hanem házi lekvárt.

A videós segítségem itt található. :)


Hozzávalók a díszítéshez:

1 tojásfehérje
3 dkg porcukor
3 dkg vaj
4 dkg átszitált liszt
ételfesték

Hozzávalók a piskótához:

5 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
csipet só

Hozzávalók a tölteléhez:

1 közepes üvegnyi lekvár


Elkészítése:

1. Először elkészítjük a külső díszítést. A porcukrot a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásfehérjét, a lisztet és az ételfestéket.

2. A/4-es papírra rajzolunk, vagy nyomtatunk sablont, amit a sütőpapír alá rögzítünk. A masszánkat habzsákba vagy zacskóba adagoljuk (ebben az esetben vágunk rajta megfelelő méretű lyukat) és a sablonunkat elkezdjük szépen végig rajzolni a krémmel.

3. Ha elkészültünk, akkor hűtőbe rakjuk, hogy megszilárduljon.

4. Most jön a piskóta. A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét felverjük az egy csipet sóval és a cukor 1/3-val, majd közben hozzáadagoljuk a cukor 2/3 részét és a tojásokat egyenként. A legvégén a lisztet, de azt fakanállal gyors mozdulatokkal keverjük hozzá.

5. A hűtőben lévő külső díszt kivesszük, rárakjuk a tepsire, majd ráöntjük a piskóta masszánkat. Úgy adagoljuk, hogy a mintánk fölött ne nagyon kelljen fakanállal vagy bármivel belepiszkálni, mert felszakíthatjuk a szép kis rajzunkat. Az így elkészült piskótát 15 percig sütjük, de ezt ellenőrízzük tűpróbával, mivel nem mindenkinek egyforma a sütője. :)

6. Kivesszük, gyorsan leszedjük róla a papírt, nehogy ráragadjon, majd megtöltjük lekvárral és feltekerjük. Megvárjuk míg kihűl és szeletelve tálaljuk.



Jó étvágyat hozzá! :)

- fromJuci -

Ribizlilekváros piskótatekercs Tovább
Csokis-banános piskótatekercs

Csokis-banános piskótatekercs

A tegnapi piskótás bejegyzésem után, úgy gondoltam sütök is egy piskótatekercset. Nem szerettem volna a hagyományos lekvárosat, bár az is nagyon finom valljuk meg - én valami más ízre vágytam. A csokoládés banános kombinációt nagyon szeretem, ezért is döntöttem emellett a variáció mellett. Már a csokoládékrém volt a kérdéses, de szerencsére jól beletrafáltam és egy isteni csokoládékrémet sajátítottam el hála Kricky anyukájának!




Hozzávalók a piskótához:

Ismét a 6 tojásos verziót választottam, ami itt találtok meg!


Hozzávalók a csokoládékrémhez:

2 tojás
3 ek. kristálycukor
5 ek. porcukor
1 vanillin cukor
3 dl tej
5 ek. liszt
2 ek. kakaópor
125 gramm vaj


Elkészítése:

1. Először elkészítetjük a piskóta díszítését így. 

2. Utána a már elkészült piskótánkat ráöntjük és 170 fokos alul-felül melegítéses funkción 10-12 perc alatt megsütjük.

3. Ha elkészült a piskótánk, vizes ruhába feltekerjük, hülni hagyjuk és amikor már közepes a hőmérséklete, akkor széttekerjük és hülni hagyjuk.

4. Elkészítjük a krémet. A 2 tojást a 3 evőkanál cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejet.

5. Közben egyenletesen beleszitáljuk a kakaóport és a lisztet.

6. Veszünk egy lábast és az elkészült egyveleget beletesszük, majd lassú tűzön sűrűre főzzük, folyamatos kevergetés mellett. Az elkészült masszát lehűtjük és néha kézi habverővel átkeverjük.

7. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverem,majd hozzáadom a csokis masszát és együtt robotgéppel átdolgozom.

8. Rásimítjuk a piskótára, vigyázzunk ne rakjuk jól meg, mert kifolyhat a két végén! :) A csokikrémre banánt szeletelünk.

9. A töltött piskótánkat feltekerjük és 1 órára a hűtőbe tesszük.





Jó étvágyat hozzá! :)





Csokis-banános piskótatekercs Tovább
süti beállítások módosítása