fromJuci


Isteni nutellás keksz 4 összetevőből

Isteni nutellás keksz 4 összetevőből

Ez a keksz annyira szuperül finomra sikeredett, hogy egy pillanatig el sem hittem, amikor beleharaptam.

A tészta része puha és a benne lévő nutellának köszönhetően olyan élményt adott számomra, amilyet már régóta éreztem keksznél :D Nem szeretem a száraz kekszeket, főleg nem azokat, amikbe beletörik a fogam. :D Ha valaki egy isteni gyors nasira vágyik, ezt készítse el elsőnek, de tényleg...tutira nem fog csalódni. A mogyoróvajason kívül ez az, ami benne van a TOP1-ben. Imádom!

Majd a mogyoróvajasat is elkészítem egyszer. Nem engedhetem meg nektek, hogy így éljétek le az életeteket, hogy azt nem ismeritek. :D

imgp3387.jpg

Adag

15 db

Hozzávalók a tésztához

  • 100 g nutella
  • 1 tojás
  • 100 g liszt

Hozzávalók a töltelékhez

  • 80-100 g nutella
  • pirított mogyoró

imgp3390.jpg

Elkészítése

Kézi habverővel a nutellát elkeverjük a tojással, majd a liszttel, fél órára hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk belőle, amit sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatunk. Mindegyik golyó közepébe az ujjunkkal mélyedést nyomunk, megtöltjük nutellával, megszórjuk pirított mogyoróval és 180 fokon alsó-felső programon 10 percig sütjük.

fromjuci_logo_kor.jpg

Isteni nutellás keksz 4 összetevőből Tovább
Gyömbéres, körtés, sós karamellás galette

Gyömbéres, körtés, sós karamellás galette

Végre-végre megjelentek az őszi gyümölcsök is amikből kitűnő pitéket lehet készíteni. A telkünkön iszonyú finom, zamatos körték értek csak azért, hogy én sütit süssek belőlük.

El is készült az egyik őszi specialitásom a gyömbéres, fahéjas, körtés, sós karamellás galettém. Ez a pite nem csak azért jó, mert pikk-pakk elkészül, de annyira szaftos, addiktív, kívül roppan, belül lágy, selymes és olyan sok mindenféle jóval pakoltam meg, hogy vétek lenne kihagyni!!

imgp3364.jpg

Adag

8 személyre

Hozzávalók a tésztához

  • 200 g liszt
  • 50 g cukor
  • 100 g hideg, kockázott vaj
  • hideg víz, annyi amennyit felvesz a tészta

Hozzávalók a töltelékhez

  • 3 körte
  • 50 g cukor (a gyümölcs édességétől függ)
  • 10 g liszt
  • 2 tk citromlé
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 1/2 tk őrölt gyömbér
  • sós karamella
  • pörkölt, sós földimogyoró

Hozzávalók a sós karamellhez

  • 200 g cukor
  • 200 g habtejszín (állati)
  • 40 g vaj
  • só (ízlés szerint, kóstolgatni szoktam)

Hozzávalók a lekenéshez

  • 1 tojás
  • barna vagy kristálycukor

Elkészítése

A karamellt előző nap is akár elkészíthetjük. Én mindig többet szoktam, mert sok sütihez fel tudom használni vagy banánt tunkolok bele, az a legjobb dolog ami történhet egy sós karamellel. :)
A cukrot nagy falú lábasban olvasszuk meg, nem kell kevergetni, inkább ütögetni kell a fakanállal, amíg el nem kezd olvadni. Amikor már aranybarna, vagy egy kicsit sötétebb, vegyük le a tűzről és apránként adjuk hozzá a tejszínt (vigyázzunk, mert fel fog futni az egész, ezért kell hozzá a nagy falú edény), majd ha elkavartuk, akkor a vajat is, végül ízesítsük meg a sóval. Hagyjuk kihűlni, be fog sűrűsödni, majd egy kis edénybe betehetjük a hűtőbe is.

A tésztához a lisztet, cukrot, hideg vajat egy tálba tesszük és ujjbegyeinkkel összemorzsoljuk, hozzáadunk annyi hideg vizet, hogy gyúrható tésztát kapjunk és összedolgozzuk. Folpackba csomagoljuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.

A körtéket félbevágjuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk. Megszórjuk a cukorral, fahéjjal, gyömbérrel, liszttel,  lelocsoljuk a citromlével, összeforgatjuk.

A tésztát 2-3 mm vastagságúra, kör alakúra nyújtjuk. Én két sütőpapír között szoktam, így az alsón rajta is maradhat és nem kell átpakolni. Hagyunk a tésztánk szélén egy 5 cm-es sávot, ahova semmit nem teszünk, a közepét pedig megkenjünk sós karamellával. Rápakoljuk a körtecikkeket, ráhatjuk a tészta oldalát, rálocsolunk a körtékre még egy kis karamellt, rádobálunk bár durvára vágott pirított földimogyorót. A tészta szélét megkenjük tojással és rászórjuk a cukrot. 180 fokon légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, hogyha a tészta kissé megpirult.

fromjuci_logo_kor.jpg

Gyömbéres, körtés, sós karamellás galette Tovább
Gluténmentes mogyoróvajas bonbonok házi mogyoróvajból

Gluténmentes mogyoróvajas bonbonok házi mogyoróvajból

Régóta szerettem volna mogyoróvajas bonbont készíteni és végre eljött az idő! Aki imádja ezt az ízt, na annak ajánlom igazán. Gluténmentes, így én készítettem el a mogyoróvajat is és mandulaliszttel értem el a formázható állagot. :)

Megoldható bolti mogyoróvajjal is, így talán gyorsabban elkészíthetjük és mandulaliszt helyett darált kekszet is használhatunk, de így nem lesz gluténmentes.

img_7886.jpg

Adag

10 db

Hozzávalók a házi mogyoróvajhoz

  • 250 g pörkölt sótlan földimogyoró
  • 50 pörkölt sós földimogyoró
  • 1 evőkanál étolaj

Hozzávalók a bonbonhoz

  • 100 g házi mogyoróvaj
  • 20 g szobahőmérsékletű vaj
  • 80 g mandulaliszt
  • 100 g fehér csokoládé

Elkészítése

A mogyoróvajhoz a kétféle mogyorót az étolajjal tegyük egy késes aprítóba és kezdjük el aprítani. Figyeljünk arra, hogy tartsunk szüneteket, mert könnyen kifüstölhet a gépünk. Ez a művelet olyan 20 percet vehet igénybe.

A bonbonhoz a fehér csoki kivételével az összes hozzávalót tegyük egy tálba és dolgozzuk össze, majd formázzunk belőle kis golyókat és tegyük a hűtőbe fél óráig, hogy megdermedjen. A csoki 75%-át olvasszuk fel vízgőz fölött, majd keverjük hozzá a maradék csokinkat, így temperálva azt. Egy villa segítségével mártogassuk ki a bonbonokat és tegyük sütőpapírral bélelt tálcára, tetejüket díszítsük durvára vágott sós pörkölt földimogyoróval.
A maradék házi mogyoróvajat pedig kanalazzuk egy csatos üvegbe és másnap reggelihez nyugodtan használjuk fel egy jó banános mogyoróvajas kalácshoz. :)

forrás

fromjuci_logo_kor.jpg

 

Gluténmentes mogyoróvajas bonbonok házi mogyoróvajból Tovább
Mogyorókrémes mascarponés torta

Mogyorókrémes mascarponés torta

Nagyim 84. születésnapjára egy mogyorókrémes mascarpone tortával készültem, amit megspékeltem egy kis málnával és trüffelkrémmel a tetején. :) Nagyon finom torta, nem túl édes, pont ideális.

Unokanővéremék nagyijának születésnapi asztalára is hasonló torta került, ám a málna helyett pörkölt mogyoróval szórtam meg a krémet.

Mindkét nagyi nagyon cuki volt a tortájával. :)



Adag

23 cm

Hozzávalók a piskótához

  • 9 tojás
  • 180 g cukor
  • 200 g liszt
  • 25 g kakaópor


Hozzávalók a krémhez

  • 150 g étcsokoládé
  • 750 g mascarpone
  • 600 g mogyorókrém
  • málna / pörkölt mogyoró



Elkészítése

1. A tojásokat válasszuk szét. A cukor felével verjük fel a sárgáját, majd a másik felével a fehérjét. A sárgáját öntsük a fehérjéhez, majd alaposan keverjük el és adjuk hozzá a kakaóport + lisztet és dolgozzuk masszává, majd 175 fokon süssük készre (kb 40 perc).

2. Az étcsokoládét olvasszuk fel, majd hűtsük ki. A mascarponét és a mogyorókrémet habosítsuk ki együtt, majd öntsük hozzá az étcsokit, tegyük hűtőbe amíg a piskótánk kihűl.

3. A piskótánkat vágjuk háromba, majd töltsük meg a krémmel és vonjuk be kívülről. A krémbe dobáljunk málnaszemeket / pörkölt mogyorót.




Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -



Mogyorókrémes mascarponés torta Tovább
Túrós karamellás mogyorós torta (Guru torta kicsit másképp)

Túrós karamellás mogyorós torta (Guru torta kicsit másképp)

Zsaninak szülinapja volt és valami finom túrós tortát szeretett volna. Gyümölcsöset nem akartam, így maradt a mogyorós karamella, a túró tölteléket kandírozott narancshéjjal és mogyorós csokival tettem pikánsabbá illetve a piskóta részbe liszt helyett darált diót tettem. :)

Szerencsére Zsani örült neki és a többiknek is ízlett, sőt az új sütis pecsétemet is felavattam! :)
Boldog szülinapot Zsaniiii! :)))


Hozzávalók a piskótához (18 cm-es)
  • 60 g étcsokoládé
  • 60 g vaj
  • 40 g cukor
  • 1 tojás
  • 35 g dió

Hozzávalók a túrós krémhez
  • 500 g túró
  • 150 ml tejszín
  • 25 g cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tábla piros mogyorós étcsoki
  • ízlés szerint kandírozott narancshéj
  • 4 g zselatin + 20 g víz

Hozzávalók a karamellhez
  • 80 g cukor
  • 100 ml tejszín
  • 40 g vaj
  • 3 evőkanál sós mogyoró



Elkésztése

1. Először készítsük el a piskótát. Az étcsokit olvasszuk meg, a vajat keverjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a tojást, diót és az olvasztott csokit - keverjük egyneműre. Egy lisztezett, vajazott formába öntsük és 180 fokon süssük készre, majd hűtsük ki.

2. A töltelékhez a túrót tegyük egy edénybe, majd öntsük rá a cukrot és hagyjuk kicsit így, majd keverjük össze. Reszeljük bele a citrom héját, öntsük hozzá a tejszínt. A zselatinra öntsük rá a vizet, hagyjuk duzzadni, majd mikróban melegítsük meg és öntsük hozzá a túróhoz,majd keverjük el alaposan, adagoljuk hozzá a feldarabolt piros mogyorós csokit és a kandírozott narancshéjat, majd öntsük rá és egyengessük el a csokis-diós kihűlt alapon... tegyük hűtőbe.

3. A karamellhez a cukrot közepesen lángon kezdjük el hevíteni. Amíg nem kezd el olvadni teljesen, addig ne nyúljunk hozzá... majd kezdjük el keverni és apránként öntsük hozzá a tejszínt, végül a vajat is keverjük el benne és dobjuk hozzá a durvára vágott mogyorót, hűtsük közepes hőmérsékletűre.

4. Vegyük ki a tortánkat,majd a túrós töltelékre öntsük rá a karamellt és egyengessük el... a tetejét sózzuk meg, majd rakjunk rá pár szem mogyorót és tálalásig tegyük hűtőbe.

Tipp:
a piskótát és a karamellt én kétszer annyi mennyiséggel készíteném el

Alap ötlet: innen


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -










Túrós karamellás mogyorós torta (Guru torta kicsit másképp) Tovább
Mézgrillázs bonbon

Mézgrillázs bonbon

Elérkezett az utolsó óránk az iskolában, mostantól már csak gyakorolni fogunk. Utolsó óránkon a bonbonokat vettük és én a mézgrillázs bonbont készítettem el. Ez egy nagyon finom apró édesség. Az elején kicsit nehéz megküzdeni vele a tömörsége miatt, de utána a hatalmába kerít és nem lehet abbahagyni. Mindenfélét lehet belepakolni, amit szeretünk. Cukrozott gyümölcsöket, narancshéjat, magvakat, mazsolát... bármit, amit szeretünk és megkívánunk. Íme hát a recept! :)
 

 

Adag:
 
20 db
 
Hozzávalók:
 
  • 100 g cukor
  • 100 g méz
  • 100 g dió
  • 50 g mandula
  • 50 g pisztácia
  • 50 h mogyoró
  • 70 g mazsola
  • 30 g koktélcseresznye
 
  • 200 g étcsokoládé
 
Elkészítése:
 
1. A magvakat daraboljuk durvára, majd pirítsuk meg és a koktélcseresznyét is vágjuk fel.
 
2. A cukrot tegyük egy lábasba és olvasszuk fel (dobos cukor). Ha felolvadt, keverjük hozzá a mézet. Ezután vegyük le a tűzről és öntsük bele az összes hozzávalót, majd keverjük el jól.
 
3. Rakjuk egy szilikonos sütőpapírra és egyengessük el úgy, hogy téglalap formánk legyen, majd nyújtsuk 20-25 mm vastagságúra és hűtsük ki.
 
4. Ha kihűlt egy kés segítségével daraboljuk 20 egyenlő kockára.
 
5. Csokoládénkat vízgőz fölött olvasszuk meg, (temperáljuk - de ez nem szükséges, aki nem tudja) és mártsuk bele a bonbonokat úgy, hogy a teteje kilátszódjon, de a többi oldal fedve legyen.
 
6. Ezeket a csokival bevont bonbonokat rakjuk sütőpapírra amíg meg nem szárad, majd tálaljuk.
 
Jó étvágyat hozzá! :)
 
- fromJuci -
Mézgrillázs bonbon Tovább
Csokis-mogyorós keksz

Csokis-mogyorós keksz

Valami kekszre vágyott a szervezetem, de se kedvem nem volt elmenni bárhova is ahol fogyaszthatok ilyesmit, se a 3 percre lévő boltba, hogy kiválasszak magamnak valami nassolnivalót, így megnéztem, hogy mik vannak itthon és ez a csokis-mogyorós keksz lett az eredmény!





Hozzávalók:

20 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé
5 dkg sós mogyoró
2 tojás
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál sütőpor
vanília aroma




Elkészítése:

1. A sütőt melegítsük elő 175 fokra.

2. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat.

3. A mogyorót és a csokit aprítsuk fel, majd rakjuk bele a cukros-vajas masszába.

4. A maradék hozzávalókat is rakjuk bele a tálba és alaposan keverjük el.

5. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe formázzunk golyókat a masszából, majd picit lapítsuk el őket.




Jó étvágyat hozzá!
Csokis-mogyorós keksz Tovább
Snickers szelet

Snickers szelet

Szerintem mondanom sem kell, hogy sokkal mennyeibb, mint a bolti. Amikor kikanalaztam a maradék karamellát a lábasból, már akkor a hatalmába kerített, de tudtam,hogy várnom kell még egy picit, hogy teljesen összeérjenek az ízek. És megérte kivárni az én időmet! Isteni!!! Senki sem fog csalódni benne aki szereti a karamellát, a mogyorót és a csokoládét!

 Köszönöm a receptet: Szofikának!

 

 

 

Hozzávalók a tésztaalaphoz:

 13 dkg liszt
7 dkg cukor
4 dkg vaj
1 tojás


Hozzávalók a töltelékhez:

10 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
25 dkg pörkölt, sós földimogyoró
51 dkg cukrozott, sűrített tej

Hozzávalók a csokimázhoz:

20 dkg étcsokoládé
1 evőkanál olaj


Elkészítése:

1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepibe (20x30) helyezzük.

2. 160 fokon készre sütjük, mjad kivesszük és hagyjuk, hogy kihüljön.

3. A vajat, a kristálycukorral és a cukrozott sűrített tejjel elkeverjük, majd tűzön felforraljuk. Forrás után lejjebb vesszük a hőfokozatot és 15 percig sűrűrre főzzük.

4. A kész karamellába beleöntjük a mogyorót, összekeverjük és a tésztára öntjük.

5. Ha kihűlt, a hűtőbe tesszük.

6. A csokoládét az olajjal megolvasztjuk és a karamella tetejére öntjük.

7. Ha mindkettő ez is kihűlt, a hűtőbe tesszük.

8. Pihentessük pár órát, hogy az ízek összeérjenek. Reméljük ez sikerülni fog, és idő előtt nem dézsmáljuk meg az összeset! :)



Jó étvágyat hozzá!
Snickers szelet Tovább
süti beállítások módosítása