fromJuci


5 évesek zsúrja

5 évesek zsúrja

Nem olyan régen két kis 5 évesnek volt a születésnapja. A kislány kívánsága egy unikornis volt kék sörénnyel, a kisfiúé pedig űrhajó. :) 
A nagy meleg miatt sokszor kellett hűtenem a hozzávalókat, az űrhajós torta nem is úgy sikerült, ahogyan azt én szerettem volna, mivel nagyon olvadt a massza, amiből készítettem. 

A visszajelzések alapján a gyerekek elpusztították a sütinyalókákat elég hamar, a tortákat is szerették. :) Ilyenkor pedig boldogság költözik az én lelkembe is. :) Az űrhajós torta 3 csokis trüffelkrémes volt, míg az unikornisos főzött csokikrémmel volt töltve, a sütinyalóka pedig sacher, aminek a receptjét itt találhatjátok. 

A fotókat pedig köszönöm szépen Karolina Kincsesnek! :)


Egy 5 éves pedig így örül egy unikornis tortának.



Főzött csokoládékrémes torta (22 centis)

Piskóta hozzávalói

  • 4 "M"-es tojás
  • 200 g liszt
  • 200 g cukor
  • 1,2 dl tej
  • 1,2 dl olaj
  • 8 g sütőpor
  • két csipet só

Piskóta elkészítése


 1. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval elkezdjük felverni és a cukor felét (100 g) hozzá adagoljuk. A tojások sárgáját a cukor másik felével (100 g) habosra keverjük robotgéppel, majd hozzáadjuk az olajat és a tejet, majd gyors keveréssel a lisztet és a sütőport.

2. Végezetül a habot beleforgatjuk a sárgás részbe és lisztezett, vajazott formába öntjük, majd 150! fokon 35-40 perc alatt készre sütjük - hőlégkeverésesen 20-25 perc.

A krém hozzávalóit és elkészítését pedig itt találjátok.


A sacher sütinyalóka receptjét pedig itt. :)



3 csokis trüffelkrémes torta (22 cm-es)

Piskóta hozzávalói

  • 4 "M"-es tojás
  • 160 g liszt
  • 40 g kakaópor
  • 200 g cukor
  • 1,2 dl tej
  • 1,2 dl olaj
  • 8 g sütőpor
  • két csipet só

Krém hozzávalói
  • 200 g fehércsokoládé + 200 ml tejszín
  • 200 g tejcsokoládé + 200 ml tejszín
  • 300 g étcsokoládé + 300 ml tejszín


Elkészítése

1. Legelőször készítsük el a csokoládé ganache-okat már előző nap, hogy megfelelően összeérjenek a kristályok. Ehhez 3 edényre lesz szükségünk. Mindegyikbe feltördeljük a csokoládékat (egyikbe a fehéret, másikba a tejet, harmadikba az étet). 

2. A tejszínt megmelegítjük, de úgy hogy még ne forrjon és ráöntjük a csokikra. Mindegyik csokira a saját súlyának megfelelő tejszínt, majd addig keverjük amíg el nem olvad benne a csoki. Kihűtjük, majd hűtőbe tesszük.

3. Most pedig jöhet a piskóta. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval elkezdjük felverni és a cukor felét (100 g) hozzá adagoljuk. A tojások sárgáját a cukor másik felével (100 g) habosra keverjük robotgéppel, majd hozzáadjuk az olajat és a tejet, majd gyors keveréssel a lisztet, kakaóport és a sütőport.


4. Végezetül a habot beleforgatjuk a sárgás részbe és lisztezett, vajazott formába öntjük, majd 150! fokon 35-40 perc alatt készre sütjük - hőlégkeverésesen 20-25 perc.

5. A kihűlt piskótát 4 részbe vágjuk. Az étcsokis krémből kiveszünk 200 g-ot, majd a többit géppel külön-külön kihabosítjuk és megtöltjük a tortánkat úgy, hogy alulra kerüljön az étcsokis trüffel, középre a tejcsokis, majd legfelülre a fehércsokis. Az oldalát pedig bevonjuk a maradék nem kihabosított krémmel.


- fromJuci -

5 évesek zsúrja Tovább
Babaváró torta

Babaváró torta

Csongor babaváró bulijára készült ez a torta, remélem neki is tetszeni fog majd... :D Az első emeletes tortám, kicsit izgultam is főleg amikor a felső szintet tettem az alsó részre, de jelentem sikerrel jártam! Ilyenkor olyan megkönnyebbülés járja át a testemet, hogy azt elmondani nem lehet. :D 

Az alsó rész ízvilága főzött csokikrém eperszeletekkel, a felső torta pedig fekete-erdő ízesítést kapott kakaós piskóták között. 

Jöjjön hát a torta képekben! :)




- fromJuci -
Babaváró torta Tovább
Főzött csokikrém

Főzött csokikrém

Már sokféle csokikrémet olvastam és igazából egyik sem tetszett, míg meg nem találtam ezt a receptet. 

Szerencsére jól beletrafáltam és egy isteni krémet sajátítottam el hála Kricky anyukájának!


Adag

21-22 cm-es tortaforma


Hozzávalók a csokoládékrémhez

  • 2 tojás
  • 3 ek. kristálycukor
  • 5 ek. porcukor
  • 1 vanillin cukor
  • 3 dl tej
  • 5 ek. liszt
  • 2 ek. kakaópor
  • 125 gramm vaj

Elkészítése

1.  A 2 tojást a 3 evőkanál cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejet, közben egyenletesen beleszitáljuk a kakaóport és a lisztet.

3. Veszünk egy lábast és az elkészült egyveleget beletesszük, majd lassú tűzön sűrűre főzzük, folyamatos kevergetés mellett. Az elkészült masszát lehűtjük és néha kézi habverővel átkeverjük.

4. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverem,majd hozzáadom a csokis masszát és együtt robotgéppel átdolgozom.

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -


Főzött csokikrém Tovább
Csokis-banános piskótatekercs

Csokis-banános piskótatekercs

A tegnapi piskótás bejegyzésem után, úgy gondoltam sütök is egy piskótatekercset. Nem szerettem volna a hagyományos lekvárosat, bár az is nagyon finom valljuk meg - én valami más ízre vágytam. A csokoládés banános kombinációt nagyon szeretem, ezért is döntöttem emellett a variáció mellett. Már a csokoládékrém volt a kérdéses, de szerencsére jól beletrafáltam és egy isteni csokoládékrémet sajátítottam el hála Kricky anyukájának!




Hozzávalók a piskótához:

Ismét a 6 tojásos verziót választottam, ami itt találtok meg!


Hozzávalók a csokoládékrémhez:

2 tojás
3 ek. kristálycukor
5 ek. porcukor
1 vanillin cukor
3 dl tej
5 ek. liszt
2 ek. kakaópor
125 gramm vaj


Elkészítése:

1. Először elkészítetjük a piskóta díszítését így. 

2. Utána a már elkészült piskótánkat ráöntjük és 170 fokos alul-felül melegítéses funkción 10-12 perc alatt megsütjük.

3. Ha elkészült a piskótánk, vizes ruhába feltekerjük, hülni hagyjuk és amikor már közepes a hőmérséklete, akkor széttekerjük és hülni hagyjuk.

4. Elkészítjük a krémet. A 2 tojást a 3 evőkanál cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejet.

5. Közben egyenletesen beleszitáljuk a kakaóport és a lisztet.

6. Veszünk egy lábast és az elkészült egyveleget beletesszük, majd lassú tűzön sűrűre főzzük, folyamatos kevergetés mellett. Az elkészült masszát lehűtjük és néha kézi habverővel átkeverjük.

7. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverem,majd hozzáadom a csokis masszát és együtt robotgéppel átdolgozom.

8. Rásimítjuk a piskótára, vigyázzunk ne rakjuk jól meg, mert kifolyhat a két végén! :) A csokikrémre banánt szeletelünk.

9. A töltött piskótánkat feltekerjük és 1 órára a hűtőbe tesszük.





Jó étvágyat hozzá! :)





Csokis-banános piskótatekercs Tovább