fromJuci


Házi raffaello áfonyával

Házi raffaello áfonyával

Ismét kókusz, de itt társul a túróval is. Házi raffaello tejpor nélkül. Érdemes kétszer annyi adaggal kezdeni, mint akartuk, mert gyorsan fogy. Közepébe mogyorót is rakhatunk, én ezt áfonyával helyettesítettem, hogy még különlegesebb legyen. 
Barátnőmnek készült ajándékba ez a kis gasztroajándék, a londoni hazatérésének örömére. Így ha elfogyasztotta a kis gömböket, a dobozkát használhatja konyhai kelléknek. Sütizésem lévén mi mást dekupázsolhattam volna rá, mint cupcakeket. :)
A receptet pedig köszönöm a Nővéreknek ismét (Szofikának és Ildónak). :)



Adag:

15 nagy gömb

Hozzávalók:

25 dkg félzsíros tehéntúró
15 dkg porcukor
12 dkg kókuszreszelék
pár csepp vanília aroma
15 szem héjas mogyoró / áfonya / mandula



Elkészítése:

1. A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot és keverjük el.

2. Utána adagoljuk hozzá a kókuszreszeléket, majd csepegtessük bele a vaníliát és jól dolgozzuk össze.

3. Formáljunk belőlük golyókat, rakjunk a közepébe magvakat, majd hempergessük meg őket kókuszban.

4. Pakoljuk hűtőbe pár órácskára, így jobban megdermednek és könnyebben fogyasztható lesz.


Jó étvágyat hozzá! :)


Házi raffaello áfonyával Tovább
Házi bounty

Házi bounty

Kókusz imádóknak kötelező, de főleg a Bounty fanoknak! Amikor ildi KOKKInál megpillantottam a receptet, tudtam hogy valamikor el fogom készíteni. Ami késik, nem múlik.. megcsináltam és isteni finom lett! Szerintem jobb, mint a bolti.. bár én mindig ezt mondom, mert sokkal jobb házi készítésű csokikat enni, hiába kerül több időbe az elkészítésük. Én nem egyenként mártogattam őket, hanem csak nyakon öntöttem a tetejét tejcsokival, majd csíkoztam rá pár fehéret. Nem kell sütni, csak a dermesztést kivárni, szeletelhető és fogyasztható - 1 perc alatt az összeset! :D 


Adag:

24x24-es tepsinyi

Hozzávalók:

2 dl tej
10 dkg cukor
1-2 teáskanál vanília aroma
8 dkg vaj
1 csipet só
2 ek búzadara
12-14 dkg kókuszreszelék

200 g tejcsokoládé + 3-4 kocka fehércsoki


Elkészítése:

1. Egy lábasban közepes lángon kezdjük el melegíteni a tejet, cukrot, sót, vanília aromát és vajat. Ha elolvast a vajunk, adjuk hozzá a búzadarát, majd így is főzzük pár pillanatig.

2. Végezetül keverjük hozzá a kókuszreszeléket. Egy közepesen kemény masszát kell kapnunk, amit még tudunk keverni. 

3. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntsük bele a kókuszos masszát, hűtsük ki, majd rakjuk éjszakára hűtőbe.

4. Másnap a tejcsokoládét olvasszuk fel vízgőz fölött, öntsük rá a kókuszos alapra. Ha kicsit hűlt, akkor csíkozzuk a fehér csokoládéval.

5. Ha mindkét csokoládénk megdermedt, forró vízbe mártott késsel szeleteljük kockákra.


Jó étvágyat hozzá! :)
Házi bounty Tovább
Házi kapucíner

Házi kapucíner

És íme elkészült még egy házi desszert, a bolti helyett. Még karácsony előtti, gasztroajándék volt ő is. Amikor Dina felrakta a receptet, tudtam, hogy megcsinálom mivel anyukám imádja a kávés dolgokat. Azóta is emlegeti. :) A kávé anyukám szerint pont elegendő bele, bátyám szerint túl sok.. apa meg mindennek örül, ami édesség.


Adag:

elfelejtettem megszámolni

Hozzávalók:

100 g darált mandula
100 g porcukor
forró víz pár csepp
20 g tejpor
20 g instant jó minőségű kávépor
(én legközelebb kicsivel kevesebbet fogok belerakni :) )

csokoládé a bevonáshoz


Elkészítése:

1. A mandulát a porcukorral és pár csepp vízzel próbáljuk összegyúrni. Ezt én sodrófával értem el (ide-oda hengergettem), eltelik egy kis időbe, főleg ha nem akkor őröltük meg a mandulát. :D

2. Ha összeállt, akkor két részre szedjük. Az egyikhez hozzáadjuk a tejport, a másikhoz a kávét és összedolgozzuk őket. Ha nem állnak össze, itt is használhatunk egy kis vizet.

3. A kávés részt rakjuk két sütőpapír közé és így nyújtsuk ki, mivel eléggé ragadós. Ha kész tegyük félre és a tejporossal is cselekedjünk így, majd helyezzük őket egymásra.

4. Az így keletkezett két lapos mixet tekerjük össze, mint amikor keksztekercset gyártunk, sodorjuk olyan 3 cm átmérőjűre és rakjuk hűtőbe fél órára.

5. Hűtőből kivéve 1 centis szeleteket vágjunk belőle és vonjuk be csokival (vízgőz fölött megolvasztott).

Jó étvágyat hozzá! :)


Házi kapucíner Tovább
Házi chokito

Házi chokito

Dinával beszélgettem a minap a házi kapucínerrel kapcsolatban, és így jött szóba a házi chokito. Dina egyből mondta is, hogy szerezzem meg ezt a receptet, mert ki szeretné próbálni. Nálunk ezt az édességet mindig apukám készítette el és érdekes, hogy én még sosem. De hát mint tudjuk : ami késik az nem múlik alapon tegnap megkaptam a receptet és el is készítettem. Én nagyon szeretem. Mazsolával, dióval és aszalt gyümölcsökkel is feldobhatjuk, én most kandírozott narancshéjjal fokoztam a hatást. :)


Adag:

1 rúdnyi

Hozzávalók:

1 dl víz
1 evőkanál zselatin
1 kocka margarin
2 csomag vaníliás cukor
20 dkg porcukor
4 evőkanál kakaópor
20 dkg tejpor
1 csomag puffasztott rízs
kandírozott narancshéj


Elkészítése:

1. Az 1 dl hideg vízben feloldjuk az 1 evőkanálnyi zselatint, majd egy lábasba öntjük, beletesszük a rámát és lassú tűzön addig melegítjük, míg fel nem olvad. Utána beleöntjük a 2 csomag van. cukrot.

2. A porcukrot, a kakaóport, a tejport összekeverjük, majd a margarinos masszához öntjük és jól elkeverjük, majd belerakjuk a puffasztott rízst és a narancshéjat.

A puffasztott rízsből annyit rakjunk bele, hogy sűrű masszát kapjunk. Ha nem elég sűrű, akkor az alján fognak kikötni a kis rizsek és nem össze-vissza. 

3. Egy őzgerinc formát folpackkal kibélelünk, majd beleöntjük a masszát. Hűtjük (én kiraktam az ablak párkányára), majd hűtőbe tesszük és ha megdermedt, akkor szeleteljük.



Jó étvágyat hozzá! :)
Házi chokito Tovább
Fahéjas-aszaltszilvás-marcipános bonbon

Fahéjas-aszaltszilvás-marcipános bonbon

Néhány blogger kollégámnál láttam már az aszaltszilvás-marcipános bonbon kombinációt. Imádom a marcipánt, a szilvát is, így semmi nem akadályozhatott meg a kipróbálásában. Ők a szilva belsejébe tömködték a kis marcipán rudakat. Hát én 4-et csináltam így (nagyon lágy volt a szilvám és szétmálott a kezemben), aztán változtattam rajta. A marcipánt raktam a szilva köré. Isteni finom! Főleg a csokival, ami körbevonja. Gasztroajándéknak is kiváló! :)


Hozzávalók:

marcipán
aszaltszilva
fahéj
étcsokoládé (nem tortabevonók)



Elkészítése:

1. A marcipánt fahéjjal ízesítjük (nyomkodjuk), majd porcukrozott deszkán vékonyra nyújtuk és téglalapokat vágunk ki belőle.

2. Mindegyik téglalap elejére 2 szilvát helyezünk, felhengergetjük és gömbbé formázzuk őket.

3. Az így keletkezett kis gömböket 1 órára hűtőbe tesszük, majd vízgőz fölött felolvasztjuk a csokinkat.

4. A kis bonbonokba fogpiszkálót szúrunk, majd megforgatjuk a csokiban és sütőpapírós tálcára rakjuk őket.

5. Hűvösebb helyen (nem a kályha mellett :D ) hagyjuk, hogy megdermedjenek.


Jó étvágyat hozzá! :)
Fahéjas-aszaltszilvás-marcipános bonbon Tovább
Punschrullar! avagy hogyan készítsük el az ikeában található puncsroládot?!

Punschrullar! avagy hogyan készítsük el az ikeában található puncsroládot?!


Sokszor láttam már az Ikeában kapható puncsos svéd desszertkülönlegességet, de annyira nem volt számomra bizalomgerjesztő, hogy meg is vásároljam azt. Amikor megláttam ildi KOKKInál a receptet, egyből  a szívembe lopta magát és elraktároztam a várólistámra. Ildi KOKKIt amúgy is kedvelem, szeretem amiket csinál, így tudtam, hogy a recept is tökéletes amit feltüntetett. :) Végre eljött a pillanat! Piskótának igaz mást választottam, mert egy másik sütimből a maradékot használtam fel, de az ő által kreált eredeti receptet is ki fogom próbálni! :)


Hozzávalók a piskótaalaphoz

4 tojás 

10 dkg cukor
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor
2 kávéskanál sütőpor
4 evőkanál olaj
4 evőkanál víz

Hozzávalók a töltelékhez:

2 ek kakaópor
2 tk vaníliás cukor
2 ek cukor
5 dkg vaj, vagy margarin
1 tk rumaroma, vagy 1-2 nagy evőkanál rum

Hozzávalók a díszítéshez:

15 dkg marcipán
75 g csoki


Elkészítése:

1. Elkészítjük a piskótát 1-2 nappal előtte,h igazán morzsás legyen. A tojásokat a cukorral habosra keverjük (min. 10 percig), majd a tál oldalán beleöntjük a vízzel kikevert olajat. A kakaót a liszttel összekeverjük és óvatosan lapáttal hozzáadjuk a felvert tojásokhoz.

2. A sütőt 170 fokra melegítem, papírral kibélelt gáztepsibe öntöm és készre sütöm, majd hagyom kihűlni.

3. A töltelék hozzávalóit egy tálban összekeverem, majd hozzáadom az összemorzsolt piskótát.

4. A marcipánt porcukros nyújtódeszkán 2 mm vékonyságúra nyújtom, majd a kész masszából hosszú kígyókat formázok, amit rárakok a kinyújtott marcipánra, majd feltekerem.

5. Kis roládokat vágok le belőle és a két végét olvasztott csokiba mártom. Díszíthetjük az alját is csokival de akár kis vonalakat is húzhatunk a tetejére.

6. Próbáljátok ki! Nagyon finom és mutatós, vendégvárónak is tökéletes!



Jó étvágyat hozzá! :)


Punschrullar! avagy hogyan készítsük el az ikeában található puncsroládot?! Tovább
Snickers szelet

Snickers szelet

Szerintem mondanom sem kell, hogy sokkal mennyeibb, mint a bolti. Amikor kikanalaztam a maradék karamellát a lábasból, már akkor a hatalmába kerített, de tudtam,hogy várnom kell még egy picit, hogy teljesen összeérjenek az ízek. És megérte kivárni az én időmet! Isteni!!! Senki sem fog csalódni benne aki szereti a karamellát, a mogyorót és a csokoládét!

 Köszönöm a receptet: Szofikának!

 

 

 

Hozzávalók a tésztaalaphoz:

 13 dkg liszt
7 dkg cukor
4 dkg vaj
1 tojás


Hozzávalók a töltelékhez:

10 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
25 dkg pörkölt, sós földimogyoró
51 dkg cukrozott, sűrített tej

Hozzávalók a csokimázhoz:

20 dkg étcsokoládé
1 evőkanál olaj


Elkészítése:

1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kinyújtjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepibe (20x30) helyezzük.

2. 160 fokon készre sütjük, mjad kivesszük és hagyjuk, hogy kihüljön.

3. A vajat, a kristálycukorral és a cukrozott sűrített tejjel elkeverjük, majd tűzön felforraljuk. Forrás után lejjebb vesszük a hőfokozatot és 15 percig sűrűrre főzzük.

4. A kész karamellába beleöntjük a mogyorót, összekeverjük és a tésztára öntjük.

5. Ha kihűlt, a hűtőbe tesszük.

6. A csokoládét az olajjal megolvasztjuk és a karamella tetejére öntjük.

7. Ha mindkettő ez is kihűlt, a hűtőbe tesszük.

8. Pihentessük pár órát, hogy az ízek összeérjenek. Reméljük ez sikerülni fog, és idő előtt nem dézsmáljuk meg az összeset! :)



Jó étvágyat hozzá!
Snickers szelet Tovább
süti beállítások módosítása