fromJuci


Kakaós keksz rumos aszalt szilvás marcipános töltelékkel

Kakaós keksz rumos aszalt szilvás marcipános töltelékkel

Na hát...ide is eljutottam, a cukrász iskolámnak is mindjárt vége. Szerintem 2 éve nem gondoltam volna, hogy én valaha is ezzel szeretnék foglalkozni, de azóta ezzel kelek és ezzel fekszem. Hihetetlen módon imádom és a szenvedélyemmé vált, bár szerintem ezt a pályát máshogy nem is lehetne csinálni. :)

Nagyon sok idő, tanulás és kitartás van még előttem, de remélem, hogy a vágyaim és álmaim valóra fognak válni! Azt mondják, hogy kellő kitartással, akarattal és szorgalommal bármi kivitelezhető! :)

Ami miatt ezeket írom, vagyis inkább aki miatt ő a legelső cukrász tanárom, akit én nagyon megkedveltem és sokat köszönhetek neki. Hihetetlenül szerény, kedves és nagy tudású embert ismerhettem meg a személyében. Sose fogom elfelejteni azt, amit tőle tanultam és neki köszönhetem úgymond az első lépéseket.

Ezért készítettem neki pár apróságot. Úgy gondoltam, hogy saját készítésű ajándékokkal fogom meglepni, mert az mégis személyesebb. :) Készült egy doboz - szalvéta technikával - benne mivel mással, mint fromJucis csodakekszekkel és egy kép rólunk, amint a tankonyhában állunk! :)
A képet köszönöm Tündérsütinek! :)

Ja igen, a sütiről elfelejtettem mondani, hogy nagyon finom, omlós a vajnak köszönhetően és a benne lévő töltelékkel pedig még csodásabb! :) Szerintem! :D


Adag

25 db

Hozzávalók a tésztához
  • 100 g liszt
  • 35 g mandula
  • 15 g kakaó
  • fél tk. só
  • 35 g porcukor
  • 1 csapott tk. sütőpor
  • 100 g vaj
  • 1 tojássárga

Hozzávalók a töltelékhez

  • 100 g marcipán
  • 5-6 szem aszalt szilva
  • rum




Elkészítése

1. Először a rumba tegyük bele az aszalt szilvát, hogy picit magába szívja az alkoholt. Készítsük el a tésztát. A vaj és a tojássárga kivételével mindent öntsünk egy tálba, keverjük össze és morzsoljuk el a vajjal, majd adjuk hozzá a tojás sárgáját. Tegyük 1 órára hűtőbe.

2. Ha kész a szilva, akkor vágjuk apró kis darabokra és gyúrjuk össze a marcipánnal, majd azt is rakjuk a hűtőbe.

3. A tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki olyan 3 mm vastagságúra, majd szaggassunk belőle köröket. Ha ezzel megvagyunk, akkor vegyük elő a marcipánt és tépkedjünk belőle kis darabokat, amiket rárakunk egy körre, majd egy másik körrel betapasztjuk. Szóval két tésztakör közé jön majd a töltelék. Csináljuk így meg az összeset, majd a széleit kicsit nyomkodjuk össze, villával mintázzuk és sütőpapíros lemezen 175 fokon süssük készre... 8-12 perc alatt megsül.

Tipp

  • ha nem áll össze a tésztánk, akkor rakjunk hozzá még lisztet + kakaót
  • a töltelék lehet csoki vagy lekvár is akár
  • mintázóval is nyomhatunk rá mintákat
  • nem muszáj kör alakúra szaggatni, téglalapokat is vághatunk ki belőle kés segítségével
  • ha hurkapálcát szúrunk bele, akkor keksznyalókánk is lehet (gyerekeknek ez külön öröm)
forrás: Limara


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -
Kakaós keksz rumos aszalt szilvás marcipános töltelékkel Tovább
Töltött ostyalapok

Töltött ostyalapok

Vizsgaidőszak van, ilyenkor a megszokottnál is többet eszek, főleg nasiból. És miután felfaltam mindent, majdnem sírva fakadok, hogy nincs több.

Macerás sütiket nem csinálhatok ugye, mert elvenné a remek tanulástól az időmet. Így készítettem el ezt a töltött ostyát, ami hip-hop megvan, csak az ostyák megpuhulására kell várni pár órát... én fél napot vártam! :D De szerintem totálisan megérte!

Nagyon finom lett! :)


Hozzávalók
  • 3 dl tej
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 30 dkg cukor
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 500 g darált keksz
  • 10 dkg mazsola
  • 10 dkg zselés cukor
  • 10 dkg aszalt szilva
  • 1 csomag ostyalap (100g)

Elkészítése

1. Az aszalt szilvát és a zselés cukrot vágjuk fel apró darabokra, mérjük ki a hozzávalókat mert utána csak öntögetnünk kell őket egymás után. :)

2. A tejet a margarinnal tegyük egy lábasba, majd addig hevítsük amíg nem kezd el forrni, adjuk hozzá a cukrot és vegyük le a tűzről. Ha minden elolvadt rakjuk bele a mazsolát, az aszalt szilvát, a kakaóport, a darált kekszet és a legeslegvégén a zselés cukrot, keverjük jól össze.

3. Egy tepsibe helyezzük bele az ostyalapot, majd halmozzunk rá a töltelékből. Én kézzel nyomkodtam szét, majd újabb ostyalap és így tovább, míg el nem fogy. A tetejére, a legfelső ostyalapra tegyünk egy másik tepsit / tálcát + könyvet nehezékként. Én megvártam a másnapot, hogy jól összeérjenek az ízek és az ostya is megpuhuljon.

Tippek
  • a zselés cukrot tényleg a legvégén adjuk hozzá a masszához, mert ha az elején csináljuk, akkor el fog tűnni (elolvad), mint nekem is :)
  • ha túl rátapadna a kezünkre a töltelék, akkor vizezzük be és könnyebben tudjuk rányomkodni az ostyára
  • aszalt szilva és zselés cukor helyett tehetünk bármilyen más cukrozott vagy aszalt gyümölcsöt bele
  • a zselés cukrot én semmiféleképpen nem hagynám ki, mert nagyon finom, kellemes ízt lehet vele elérni, még úgy is ha szétolvadt :D 
Forrás: Konyhalál


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -


Töltött ostyalapok Tovább
Fahéjas-aszaltszilvás-marcipános bonbon

Fahéjas-aszaltszilvás-marcipános bonbon

Néhány blogger kollégámnál láttam már az aszaltszilvás-marcipános bonbon kombinációt. Imádom a marcipánt, a szilvát is, így semmi nem akadályozhatott meg a kipróbálásában. Ők a szilva belsejébe tömködték a kis marcipán rudakat. Hát én 4-et csináltam így (nagyon lágy volt a szilvám és szétmálott a kezemben), aztán változtattam rajta. A marcipánt raktam a szilva köré. Isteni finom! Főleg a csokival, ami körbevonja. Gasztroajándéknak is kiváló! :)


Hozzávalók:

marcipán
aszaltszilva
fahéj
étcsokoládé (nem tortabevonók)



Elkészítése:

1. A marcipánt fahéjjal ízesítjük (nyomkodjuk), majd porcukrozott deszkán vékonyra nyújtuk és téglalapokat vágunk ki belőle.

2. Mindegyik téglalap elejére 2 szilvát helyezünk, felhengergetjük és gömbbé formázzuk őket.

3. Az így keletkezett kis gömböket 1 órára hűtőbe tesszük, majd vízgőz fölött felolvasztjuk a csokinkat.

4. A kis bonbonokba fogpiszkálót szúrunk, majd megforgatjuk a csokiban és sütőpapírós tálcára rakjuk őket.

5. Hűvösebb helyen (nem a kályha mellett :D ) hagyjuk, hogy megdermedjenek.


Jó étvágyat hozzá! :)
Fahéjas-aszaltszilvás-marcipános bonbon Tovább
süti beállítások módosítása